A Covid-járvány nem indokolja a kevesebb balesetet

Soha ilyen kevés közúti baleset még nem történt hazánkban, mint 2020-ban. A KSH adatai szerint tavaly a halálos kimenetelű balesetek száma is több mint húsz százalékkal csökkent. A rendőrség húsz, speciális gépjárművet szerez be, olyan sebességmérőkkel felszerelve, amelyek menet közben szemből is tudnak mérni, valamint további drónokat is bevetnek.

2021. 03. 21. 7:23
null
Délutáni életkép: kígyózó sor a rakpartokon. A gépkocsiforgalom részleges korlátozása inkább vidéken lenne elképzelhető Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Első olvasatra meglepő következtetésre jutott a Közlekedésbiztonság.kti.hu című szakportál, melynek szakújságírója a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2020-as, márciusban hivatalossá vált adatai alapján jutott arra a megállapításra: a Véda-kapukon áthaladó forgalom hat, az üzemanyag-értékesítés négy százalékkal csökkent tavaly – a közlekedési balesetek száma azonban ennél jóval nagyobb mértékben.

A számokat elemezve az is kimondható, hogy kisebb részben a világjárvány miatti korlátozások, nagyobb mértékben a 2018 óta bevezetett intézkedések miatt javult a közlekedésbiztonság.

 

Kevesebben haltak meg

A közúti közlekedésben bekövetkezett, személyi sérüléssel járó balesetek statisztikai sora valóban imponáló. A KSH immár végleges adatai szerint négyszázhatvanan vesztették életüket tavaly közlekedési balesetben az ország útjain, 142-vel kevesebben, mint 2019-ben. Az ’50-es évek óta nem volt soha ötszáz alatt az egy évben közúti balesetben elhunytak száma, pedig akkoriban még csak 136 ezer gépjármű futott a hazai utakon (ma több mint négy és fél millió), a mai közlekedési infrastruktúra állapotát pedig össze sem lehet hasonlítani az akkorival – szögezi le a szakíró.

A KSH hivatalos adatai imponáló közúti baleseti statisztikajavulásról árulkodnak
Forrás: Közlekedésbiztonság.kti.hu

A kedvező baleseti helyzetkép oka meglepő módon nem az, vagy nem csak az volt, hogy a Covid–19-járvány miatt kevesebben keltek útra 2020-ban, mint korábban. A szakportál szerint – bár a kedvező évközi adatok alapján sokáig a rendőrség illetékesei is azt feltételezték, hogy a Covid–19-világjárványnak, helyesebben az azzal összefüggésben elrendelt korlátozásoknak köszönhető a baleseti statisztikák soha nem látott mértékű javulása – végül kiderült, hogy

a forgalomcsökkenés messze elmaradt a balesetek számának csökkenésétől. Ezért is indítottak az év elején Köszönet! címmel kampányt. Megköszönték minden közlekedőnek, hogy 2020-ban sokkal fegyelmezettebbek, szabálykövetőbbek voltak az utakon, mint korábban bármikor.

 

Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese mutatott rá az összefüggésekre.

Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese a Közlekedésbiztonság című szakportálnak beszélt a kedvező baleseti statisztikákról
Fotó: Police.hu

„Az országszerte felállított 134 Véda-kapu tavaly 467 millió 145 ezer áthaladást rögzített, egy évvel korábban pedig 495 millió 336 ezret. Ez összességében hat százalékos forgalomcsökkentést jelent. Megnéztük, hogy mennyi üzemanyagot adtak el Magyarországon tavaly, és mennyit egy évvel korábban. Tavaly egész évben 4 milliárd 823 millió 689 ezer liter benzint és gázolajat tankoltak az autósok és a motorosok, míg az elmúlt öt év középértéke 5 milliárd 13 millió 197 ezer liter volt. Ez pedig négy százalékos csökkenésnek felel meg. E két adathalmazt összevetve, igen nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy 2020-ban az előző évihez képest nem csökkent öt százaléknál nagyobb mértékben éves szinten a közúti forgalom Magyarországon” – mondta a szakportálnak a tábornok, aki szerint a járványnak nemcsak a közúti aktivitásra, a forgalomra volt hatása.

Szabálytisztelőbbek lettünk

„Minden jel arra utal, a pandémia hatására az emberek megtanultak jobban figyelni egymásra, talán ezzel összefüggésben szabálykövetőbbek, szabálytisztelőbbek is lettek […] Szinte egyik napról a másikra felfordult korábbi életünk a pandémia miatt. Ilyenkor az ember ösztönösen óvatosabb. Jobban figyel másokra, körültekintőbb” – mondta Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy.

 

Ha az esetszámot nézzük, még az ittasan okozott balesetek száma is csökkent, ha nem is jelentősen. 2019-ben 1396 ilyen esetet jegyeztünk fel, tavaly 1361-et. Ez két és fél százalékos csökkenésnek felel meg. Más kérdés, hogy mivel az összbalesetszám jóval nagyobb mértékben csökkent, az ittasan okozott balesetek száma a statisztikában úgy jelenik meg, hogy a 2019-es 8,4 százalékról, 2020-ban 9,9 százalékra nőtt az arányuk az összes balesethez viszonyítva. De érdemes hangsúlyozni: nem az ittasan okozott balesetek száma, hanem az arányuk nőtt.

Az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese szerint 2020-ra értek be azoknak az intézkedéseknek a gyümölcsei, amiket 2018 ősze óta fokozatosan vezettek be. Emlékezetes: 2018 szeptember elején bejelentették, hogy többé nem hozzák előre nyilvánosságra a sebességmérések helyét és időpontját, továbbá, hogy a jövőben nemcsak messziről is jól látható rendőrautókból mérnek. Ezután indították el a Pofátlan(tan)ító akciót, ami hatalmas siker volt, és hatalmas siker ma is, ugyanis folytatják a szabályokra fittyet hányók elleni fellépést, nagy teljesítményű, civil személyautókkal vegyülnek el a forgalomban, és a fedélzeti kamera rögzíti a KRESZ-t pofátlanul felrúgók szabálytalanságait. A szabálytalankodó csak akkor veszi észre, hogy lebukott, amikor a civil autó vezetője felkapcsolja a szirénát, és kirakja a kék lámpát. A tábornok szerint nem is az egyébként komoly pénzbüntetés a visszarettentő erő, hanem a biztos lebukástól való félelem. A szabálykövető állampolgároknak nincs mitől tartania, a szabálytalankodók azonban soha nem tudhatják, mikor kerülnek be a Pofátlan(tan)ító akció célpontjai közé. Ugyancsak a felelősségre vonás esélyét növeli az egyre nagyobb számban használt drón, amikor az autós számára láthatatlanul, a levegőből rögzíti a drón fedélzeti kamerája a szabálytalanságot, amit aztán a földi járőr szinte azonnal meg is mutathat a szabályszegőnek.

Ugyancsak rossz hír a gyorshajtóknak, hogy a rendőrség húsz, speciálisan felszerelt gépjárművet helyez szolgálatba. Az új, nagy teljesítményű járművek a forgalomban szemből is képesek megmérni és rögzíteni a közlekedő jármű sebességét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.