– Tegnap hosszan tárgyaltam Szlovénia miniszterelnökével. Ők egy kormányváltást követően egy fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Szlovénia a legsikeresebben védekező országok közé tartozik. Azt mondta, hogy legalább három ország tekintetében, három balkáni ország tekintetében vissza fogják állítani a belépési korlátozást. Ez egy fontos figyelmeztetés. Nem valahol messze történik tőlünk, hanem itt a szomszédunkban.
Az első csatát megnyertük
De ne rontsuk el a kedvünket, örüljünk, hogy az első csatát megnyertük.
– A sikeres védekezés az fehéren-feketén azt jelenti, hogy megmentettük sok tízezer ember életét, különösképpen idős honfitársaink életét. Ezt tekintsük továbbra is nagy teljesítménynek, mert mégis mi lehetne fontosabb annál, mint hogy az ember veszélybe került polgártársainak vagy honfitársainak megmentse az életét, ennél nagyobb tett aligha van. Közben azért gondoljunk arra, hogy ennek a sikernek az előfeltétele mégiscsak a fegyelmezettség meg az összefogás volt. Két dolgot ne felejtsünk el, hogy továbbra is
ha majd újra úgy alakul, hogy jön mondjuk egy második hullám, akkor vegyük elő a fegyelmezettségünket, és ugyanúgy fogjunk össze, mint ahogy összefogtunk az első hullám esetén.
– A magyar egészségügy a helyzet kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai egészségügyi rendszerek. Hála és köszönet az orvosainknak, az ápolóinknak és persze az operatív törzsnek is. Miután viszont nincsen vakcina, a vírus itt van közöttünk, ezért visszatérhet, és ha visszatér, akkor ne habozzunk majd meghozni a szükséges döntéseket. Tegnapi tárgyalásom a szlovén kollégámmal ebben meg is erősített, tehát hogyha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, akkor nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük, mert úgy, mint a megelőző hónapokban, a jövőben is kockára kerülhet több tízezer magyar ember élete. Nyilván nyugodtabb az egész kormány vagy az operatív törzs, hiszen
valóban látjuk azt, hogy a magyar egészségügy felkészült ennek a feladatnak az ellátására.
Most már annyi eszköz van szerencsére, ami elég lesz, hogyha lesz egy második hullám.
– Ne felejtsük el azért, hogy úgy kezdődött az egész, hogy kinyitottuk a tévékészülékeket, és azt láttuk, hogy Nyugat-Európában emberek halnak meg, mert nincs elég lélegeztetőgép, mert nincs kórházi ellátás, mert nincs elég ágy és így tovább. És
miután a mi fejünkben időben szólalt meg a csengő, ezért mi egy katonainak mondható logika szerint felkészültünk egy tömeges fertőzésre,
amit aztán sikerült megakadályoznunk, illetve elkerülnünk. Ha tehát holnap az előzőnél is nagyobb erővel törne ki a járvány, akkor Pintér Sándorral pontosan tudjuk, hogy melyik polcról melyik dossziét kell levenni és kinyitni. Kásler Miklós pontosan tudja, hogy melyik dossziét kell levenni és kinyitni, mert az országnak megvolt az a katonai gyakorlata, hogy hogyan kell egyszerre harmincezer ágyat egy esetleges tömeges fertőzésnél az emberek rendelkezésére bocsátani, hogyan kell hirtelen beüzemelni nyolcezer lélegeztetőkészüléket, és melyik orvosnak és ápolónak hova kell menni, hol fogják vezényelni, hol fog aludni, kitől kap enni, hol fog dolgozni, ki lesz a munkahelyi főnöke. Ezzel a tudással rendelkezünk, ez óriási érték.
– Létezik egy, a nemzeti kormányok és a nemzetek meggyengítésére, fölszámolására, birodalmi rendbe gyömöszölésére irányuló nemzetközi politika,
amit most már gyakran nem is csak államok, hanem államok feletti globális nemzetközi szervezetek és az azt fenntartó, abból élő, azt finanszírozó, magukat nemzetek fölött állónak érző üzletemberek, pénzemberek működtetnek, és ha ránéz az ember az európai térképre, akkor egész megdöbbentő dolgot lát.
– Én egy olyan miniszterelnök vagyok, aki részt vett ’88-ban a Fidesz megalakításában. Jól emlékszem arra, hogy akkor ott csak pozitív képzettársítások történtek. Ha most idézek az akkori szovjet propagandából, miszerint a feketéket verik Amerikában, akkor ezen jót nevettünk, ennyit tudott ugyanis a szocializmus kritikaként mondani a Nyugatról. Itt tehát mindenki úgy gondolta, hogy nincs bonyolult dolga a kommunisták összeomlása és a szovjetek távozása utáni magyar vezetésnek, csak azt kell csinálni, amit ott. Ha ma, harminc évvel később ránézek Nyugat-Európa térképére, akkor azt látom, hogy emberek halnak meg, mert nem tudják őket ellátni. Azt látom, hogy a négy legnagyobb európai gazdaságból hármat meg kell mentenünk, mert a pénzügyi csőd felé rohan. Azt látom, hogy legalább 10 százalékkal csökkenni fog több nyugat-európai gazdaságnak a teljesítménye.
– Az államadósságuk százhúsz százalékig megy föl, ami már a kezelhetetlen tartományban van. Azt is látom, hogy a rendőrség kivonul az utcákra, és erőszakhullám söpör végig. Szobrokat döntögetnek, áldatlan állapotok vannak, bandaháborúk zajlanak civilizált nyugat-európai országok gyönyörű szép kisvárosainak az utcáin.
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek
Ránézek azoknak az országaira, akik ideüzengetnek nekünk, hogy hogyan kell helyesen élni meg jól kormányozni, jól működtetni a demokráciát, és nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek?
– Ebbe a sorba tartozik az is, hogy az Európai Bíróság most újra elmarasztalta Magyarországot? A civil szervezetek, illetve a nem kormányzati szervezetek átláthatóságáról szóló törvény miatt? – kérdezte a műsorvezető.
– Kétségkívül. Egy erős kifejezést fogok használni. Van egy liberális imperializmus Nyugat-Európából, az amerikai demokraták, az amerikai baloldal is részt vesz ebben, amely megpróbálja világlátását, értékválasztását, fölfogását, ideértve a családról vallott nézeteit, a migrációról vallott nézeteit, a munkáról vallott, de leginkább a munkanélküliségről vallott nézeteit ráerőltetni olyan országokra, amelyek másképp gondolkodnak a családról, a migrációról, a rendről és így tovább. Kétségkívül a nemzetközi bíróságok is gyakran részei ennek a hálózatnak.
Én nem szeretem azt az egyszerű megoldást, hogy minden bonyolult nemzetközi jelenség mögé odaképzelünk egy összeesküvést, de ettől még összeesküvések vannak,
a formális kereteket megkerülő háttérhatalmi szervezkedések léteznek, ezek bizonyos bírói ítéletekből egyértelműen kiolvashatók.
– Miután látjuk, hogy kik azok a magyarok, akik a nemzetközi ítélkezésben részt szoktak venni, különösen ha emberjogi vonatkozású az, akkor könnyen megtaláljuk az összefüggést a Soros-féle nemzetközi hálózattal, amelyik ennek a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága. Ami a tegnapi ítéletet illeti – bár még leírva nem láttuk, csak az első hírekből ismerjük –, úgy tűnik, hogy azt a törvényt, amit mi a külföldről támogatott szervezetek átláthatósága érdekében hoztunk, nem fogadja el az Európai Bíróság. Nekem azonban jókedvem lett, amikor olvastam az erről szóló híradásokat, mert azokban az szerepel
– remélem, az ítéletben is benne van, hogy – az átláthatóság az olyan érték, amelyet joggal tűz ki célul egy parlament vagy egy kormány.
– Úgyhogy a magyar emberek jól döntöttek, hiszen ezt a törvényt egy nemzeti konzultáció előzte meg, ahol kilencven százalékban támogatták az átláthatóságot. A magyar emberek jól döntöttek – még a globális ítélethozók szövegét vagy döntését félig-meddig ismerve is ezt mondhatom –, mert azt nem merték mondani Luxemburgban, az Európai Bíróságnál, hogy a civil szervezetek átláthatósága ne volna egy magas rendű szempont. Csak ezt úgy kell megvalósítani, hogy száz százalékig érvényesüljön Magyarországon.
– Azt nem fogom elfogadni, hogy a magyar politikai életben részt vevő szervezetekre, például a pártokra vonatkozó szabályok gyengébbek legyenek vagy eltérjenek az általános transzparenciaszabályoktól. Aki a politikai életben részt vesz, és az emberek gondolkodását befolyásolni akarja, aki nyíltan azt akarja, hogy bizonyos kérdésekben az emberek állást foglaljanak, hogy bizonyos célokat a politika világában közösen valósítsanak meg, azokra a szervezetekre egyforma erejű átláthatósági szabályoknak kell vonatkozni.
Az nem lehet, hogy a parlamentben felelősséget vállaló politikai pártokra vonatkozó átláthatósági szabályok szigorúbbak, mint a szintén politikai tevékenységet végző, de nem parlamenti képviseletre törő szervezetek által követendők.
Szeretném világossá tenni a magyar választópolgárok előtt, hogy a külföldről érkezett, politikai célból ide küldött minden forintról minden magyar ember tudni fog, mert joga van hozzá, hogy tudhasson, és nem tudom elfogadni az ezzel kapcsolatos ellenvéleményeket a civilek részéről, mert aki nem rest külföldről pénzt elfogadni, az ne szégyellje azt bevallani. Ha nem szégyen a pénzt elfogadni, akkor nem szégyen azt nyilvánosságra hozni. Ha szégyen az egyik, persze akkor szégyen a másik is.
– Szeretném, ha Magyarországon egy demokráciához méltó módon a magyar emberek pontosan tudhatnák, hogy kik mennyi pénzt tesznek bele a politikai életbe annak érdekében, hogy az ő döntésüket, az emberek döntését befolyásolják.
– Miután az emberek döntésének eredményeképpen egy a nemzeti szuverenitást első helyre helyező kormányunk van, ezért élesen támadják a magyar kormányt. Azt szeretnék, hogy minél több jog a magyar emberektől valahogyan Brüsszelbe kerüljön. Ezt hol Európai Egyesült Államoknak hívják, hol az európai intézmények, az európai értékeket garantáló európai testületek megerősítéseként írják le: ezek mind ugyanannak a liberális imperializmusnak az eszközei. Igenis vannak Magyarországon olyan politikai szervezetek, amelyek a saját hazájuk függetlenségének a csökkentésére törekszenek. Amikor kiderül, hogy ez a szuverenitás, ez a függetlenség Magyarországon veszélyben van – mondjuk, mert külföldi diákok nem hajlandók betartani a szabályokat, és ők terjesztik itt a fertőzést, ami azért mégiscsak szuverenitás kérdése, hogy külföldiekkel szemben is fel kell lépnünk –, akkor hirtelen nem a magyarok oldalán állnak, hanem mindig az idegenek, a külföldiek, a mások, a hatalmi központok oldalán találjuk őket. Ilyen a magyar politika, ez nem új dolog: ha valaki azt hinné a hallgatók közül, hogy ez csak tegnap kezdődött, akkor téved.
– A kutakat régóta mérgezik,
legalább százötven éves története van annak, hogy bizonyos magyar politikusok a nemzetközi színtéren rendszeresen a hazájuk ellen dolgoznak.
– Volt olyan baloldali is – ezt a történelem lapjaira feljegyezték –, aki az első világháborúban, amikor az életünkért harcoltunk, hogy a történelmi Magyarországot meg tudjuk tartani, akkor ő képes volt az olasz hadseregbe bevonulni, hogy saját személyes közreműködésével is szétverje a történelmi Magyarországot. Ezek nem új dolgok, ilyen emberek mindig is voltak, csak nem szabad, hogy az a képzet alakuljon ki, hogy ez valami döntő befolyást képes gyakorolni, hogy ez valami erős vagy többségi álláspont lenne. Magyarországon a rendes emberek vannak elsöprő többségben, akik szeretik a hazájukat, és nem átadni akarják a közös életünket meghatározó jogköröket valaki másnak, hanem azt akarják, hogy ezek itt maradjanak, és akiket megbíznak azzal, hogy működtessék az országot, azok becsületesen tartsák be ezeket a szabályokat, és működtessék jól az országot – mert mégiscsak mi vagyunk elsöprő többségben Magyarországon.
A nemzeti konzultáció a legfontosabb dolog
– A nemzeti konzultáció a legfontosabb dolog. Most úgy alakul a világpolitika, olyan szabályok szerint kell alakítani a politikát, amit demokráciának neveznek. Ez nem volt mindig így. Amikor az a nemzetközi közfelfogás, hogy a demokrácia helyes és jó dolog – én egyébként osztom ezt az álláspontot –, akkor egy demokráciában bizonyos szabályokat mindenhol szem előtt kell tartani és be kell tartani, és a demokráciában egyetlen megfellebbezhetetlen vélemény van, az pedig a választási eredményekben testet öltő népakarat.
– Választás négyévente van. Jól látható, hogy ha egy nemzeti függetlenségért, az országért kiálló kormányunk van, olyan emberek, akik kiállnak Magyarországért, akkor nem négyévente van egy csata, hanem a nemzetközi színtéren folyamatosan küzdelmet kell folytatni. A belső ügynökökkel szemben is – akik ráadásul nem is titkos ügynökök, maguk írják ugyanis fel a homlokukra, hogy őket Soros György fizeti –, akik át akarják alakítani Magyarországot, akik meg akarják dönteni a kormányt és így tovább.
– Ilyenkor nem elég négyévente egyszer közös álláspontot kialakítani egy közösségnek.
Vannak olyan kérdések és vannak olyan időpontok, amikor nagy jelentősége van annak, hogy egyetértési pontokat hozzunk létre, amikor demonstráljuk saját magunk felé is, és a külvilág felé is, hogy bizonyos kérdésekben a magyarok, ha nem is egyhangúan, de nagy többségben azonos álláspontot vallanak.
– Most például a vírus esetleges második hullámával szembeni védekezés és a gazdaság újranyitásának kérdésében indítottunk konzultációt, hogy legyen 10-12 olyan pont, ami nem vitatható, hiszen egy nemzeti konzultáció erősítette meg. Ez nagy segítséget jelent a kormánynak, de nagy segítséget jelent az embereknek is itt, Magyarországon.
A magyar ember logikája más
– Szüksége van-e Magyarországnak az uniós gazdasági segítségre, vagy anélkül is újra tudja indítani a gazdaságot? – kérdezte Nagy Katalin.
– Egy videókonferenciára megyek, aminek az első fordulóját tegnap tartottuk 27 európai miniszterelnök részvételével. Tegnap az unió keleti politikája volt napirenden, ma pedig az európai gazdaság újraindítása. Azt látom, hogy tíz százaléknál is nagyobb nemzeti össztermékcsökkenés lesz bizonyos országokban, és arányában 120-130-160 százalékot is meghaladó államadósságok halmozódtak fel. Ami most nem tűnik nagy problémának, mert sok és olcsó pénz van a piacon. De ez nem lesz mindig így, mert ismerjük a gazdaságtörténet ciklikusságát, ismerjük a fejezeteit, amelyek arról szólnak, hogy az olcsó pénz hirtelen eltűnik, és csak a drága pénz lesz elérhető a piacon. A kamatok emelkedni kezdenek, és az az ország, amelyik magas államadóssággal küszködik, nagyon nehezen tud külső segítség nélkül talpon maradni, ha egyáltalán képes rá. Ekkor jönnek az uzsorások, ráteszik a kezüket az egész országra. Láttunk ilyet is Európában, az elmúlt húsz évben is. Ezért van okunk arra, hogy ma összeüljünk. A bajban lévő országok azt mondják, hogy sürgősen egy nagyon komoly közös hitelt kell felvennünk.
– Már elmondtam önnek, hogy
a magyar ember logikája más, a mi életösztöneink mások. Mi azt a pénzt szeretjük elkölteni, amit ma megkerestünk.
Ha mégis úgy gondoljuk, hogy hitelt veszünk fel, mert először akarunk költeni és utána megdolgozni érte, akkor meg minden család, minden ember, minden ország tegye azt a saját kockázatára, mert ez rendkívül kockázatos. És ha rosszul döntött, ne rántsa magával a szomszédját, a családtagját, egy másik családot vagy éppen egy másik országot. Most azonban pénzügyi szempontból olyan gyalázatos állapotban van számos európai uniós ország, hogy aligha tudjuk elkerülni azt, hogy jóváhagyjuk, hogy Magyarország is hozzájáruljon egy ilyen nagy közös hitelfelvételhez. Ez egyszerre veszély és egyszerre lehetőség. Veszély, mert ha rosszul költik, rosszul költjük el, akkor elbukunk. Ugyanakkor esély is, mert ha meg jól csináljuk, akkor meg tudunk erősödni.
– A múlt heti kormányülésen Palkovics miniszter úr vezetésével felállítottunk egy munkacsoportot, amelynek az a dolga, hogy programokat állítson össze. Magyarországnak ugyanis régi, elmaradt ügyei vannak. Például, részben a zöldítéssel összefüggően, a villamosenergia-szállítási rendszerünk lerobbant állapotban van. Ha egy kis napelemparkot akarunk csatlakoztatni a nagy hálózatokra, ahhoz komoly beruházásokat kell indítani, a zöldítés megköveteli ezt. Évek óta jogos azon észrevétel is, hogy a teljes magyar vízgazdálkodási rendszerre kevesebb pénz jut, mint amire szükség volna. Itt is vannak elmaradt felújítások és fejlesztések, amiket meg tudunk valósítani: csak a magyar vízhálózati rendszer teljes felújítása több ezer milliárd forintot igényelne. Számos programunk van, amelyet pillanatok alatt aktiválni tudunk, és értelmesen, nem szétszórva a pénzt, hanem összpontosítva néhány feladatra, pillanatok alatt fel tudunk használni. A kész programjaink megléte miatt nekünk nem okoz nehézséget az, hogy egy nagyobb európai uniós összeget a nemzetgazdaság megerősítésére fordítsunk. Úgy érzem, hogy Magyarország esetében a veszély persze nem nulla, de sokkal inkább lehetőség, mint veszély. De figyelni kell, mert
másoknak nem sikerült az elmúlt években olyan hatékonyan gazdálkodni, mint Magyarországnak.
Nem rossz szándékot látok, hanem a szerencsétlenkedést
– A Lánchíd. Bár tudom, hogy ez nem kormányhatáskör, hanem a főváros hatásköre, mégsem érti az ember, hogy miért nem történik semmi – vetette fel végezetül a műsorvezető.
– Vannak dolgok, amelyek meghaladják a képességeinket. Én általában nem rossz szándékot látok ilyenkor, hanem a szerencsétlenkedést.
Szerencsétlenkednek és toporognak az ügy körül azok, akiknek döntéseket kellene hozni.
Az nem szégyen, ha egy testületben, mondjuk egy önkormányzatban sok az elméleti szakember, annak haszna is lehet, de akkor meg kell találni azt a néhány gyakorlati embert, akire rá lehet bízni az ügyek intézését. Azt pedig szánalmasnak tartom, hogy rendre, pénzhiányra hivatkoznak. Most, ahogy a költségvetést tervezzük, látom, hogy a főváros számláján több mint százmilliárd forint van, csak értelmesen fel kellene használni. Szurkolunk nekik, hogy sikerüljön.
