Az egészségügyet méltatja a koronavírusos Kuncze Gábor

Hívatástudatról és lelkiismeretről írt közösségi oldalán a koronavírussal fertőzött Kuncze Gábor, volt belügyminiszter. Az SZDSZ egykori elnöke kórházi tapasztalatai alapján az egészségügyi dolgozókat méltatta. Azt írta: világosan látszott, hogy minden, az egészségüggyel kapcsolatos vita véget ér a beteg ágyának lábánál. Attól kezdve ugyanis csak a beteg van, akit meg kell menteni.

Forrás: Facebook2020. 10. 01. 18:29
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igen, a hír igaz, feleségemmel együtt elkaptuk a Covidot. Igen, a hír igaz, kórházban vagyunk, én intenzíven. Itt azonban vége a sztorinak, ugyanis gyógyulunk, hamarosan rendben leszünk – írta még szeptember 27-én Kuncze Gábor. Legújabb posztjában az intenzív osztályra bekerült betegtársáról posztolt, az írásból nem derült ki, hogy az egykori belügyminiszter elhagyhatta-e már a kórházat. Soraiból egy dolog kitűnik:

az egykori szabad demokrata politikus meg van elégedve az egészségügy működésével és a dolgozók felelősségteljes munkájával.

– Pár napjai feküdtem az intenzív osztályon, amikor érkezett egy új beteg. Nem tudták ki ő, ezért ismeretlen férfiként nevezték. Ő sem tudta, hogy ki ő, mert eszméletlen volt – emlékezett vissza Kuncze, aki ismételten az egészségügyi dolgozókat dicsérte. Mint írta: amikor elhelyezték, azonnal mindenki ott termett, akinek egyáltalán dolga lehetett vele és azonnal mentették az életét.

– Világosan látszott, hogy minden, az egészségüggyel kapcsolatos vita véget ér a beteg ágyának lábánál. Attól kezdve ugyanis csak a beteg van, akit meg kell menteni. Meg a szakmai tudás. Meg a hivatástudat. Meg a lelkiismeret. Meg Hippokratész – összegezte egészségüggyel kapcsolatos tapasztalatait Kuncze Gábor.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3244154292304419&id=345078772212000

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.