Bakondi György: komoly biztonsági kockázatot jelent a balkáni helyzet

A migrációs nyomás miatt komoly biztonsági kockázatot jelent a balkáni helyzet – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán kedden.

Forrás: MTI2019. 02. 12. 21:52
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakondi György elmondta, Bosznia-Hercegovinába két irányból, Albánia és Montenegró, valamint Szerbia felől érkeznek a migránsok. A migráció bizonyos körzetekben – mint például a magyar határtól 70 kilométerre lévő bihaci járásban – erőteljesebb.

Az ottani helyzet tarthatatlanságát jelzi az is, hogy már nem csak helyi nyilatkozatok szólnak arról. A bosnyák honvédelmi miniszter is bejelentette: migránsok kísérletet tesznek arra, hogy tömegesen, kontrollálatlanul, illegálisan bejussanak az országba.

A belbiztonsági főtanácsadó kiemelte: a magyar kormány figyelemmel kíséri a magyar határt érintő fenyegetettséget.

Bakondi György kitért arra is, hogy Soros György – „a migráció, a beáramlás és a nyílt társadalom közismert hirdetője” – most egy cikkben kapcsolódott be az európai parlamenti választási kampányba.

Ráadásul nemcsak Frans Timmermanst, a szocialisták csúcsjelöltjét, az Európai Bizottság alelnökét támogatja, hanem támadást intézett azon országok ellen is, amelyek a nemzeti érdekeket tartják szem előtt, mint például Magyarország.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.