Békétlenséget szít a Soros-hálózat

Setét Jenő roma aktivista a Soros György által finanszírozott szervezetekkel karöltve tüntetett azért, hogy az állam kifizesse a gyöngyöspatai romáknak szegregáció címén megítélt kártérítést. Horváth László, Gyöngyöspata fideszes országgyűlési képviselője szerint a településen élők nagy része nemet mondott erre a politikai akcióra, hiszen a helyi romák 98 százaléka a demonstráció helyett inkább otthon maradt. A képviselő kiemelte, hogy a segélyalapú társadalom helyett létrejött munkaalapú társadalom eredményeit meg fogják védeni.

2020. 02. 23. 19:01
null
Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! címmel szervezett tüntetést vasárnap kora délutánra több roma jogvédő szervezet néhány, Soros György támogatását élvező álcivil szervezettel közösen.

Mintegy 1000-1500 ember gyülekezett a Nyugati téren, ahonnan a menet a Kúria épülete elé, majd a Kossuth térre vonult.

Az esemény főszónoka Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület vezetője volt, aki szerint a kormány beavatkozott a gyöngyöspatai kártérítési ügybe, amely a jogállamiság és a bíróságok függetlenségének megsértése.

Arról a felszólalóknak nem volt mondanivalójuk, hogy a gyöngyöspatai kártérítés kifizetése csődbe juttatná a község önkormányzatát, így végső soron egy egész közösséget hozna nehéz helyzetbe. A demonstráción számos balliberális politikus is részt vett, a teljesség igénye nélkül: Kunhalmi Ágnes, Kerpel-Fronius Gábor, Sermer Ádám, Niedermüller Péter és Demszky Gábor is jelen volt.

Fotók: Havran Zoltán

– A politikai tüntetés szervezői saját magukat leplezték le, hiszen a „szabad Gyönygyöspatáért” demonstrációra a településről nem egész egy busznyi ember érkezett. Ez azt jelenti, hogy a gyöngyöspataiak 98 százaléka nemet mondott erre a politikai akcióra – emelte ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője tegnap a kormány Facebook-oldalán elérhető videóban.

A politikus szerint világossá vált, hogy a Soros-szervezetek nem akarnak békés együttélést magyarok és cigányok között, inkább konfliktust gerjesztenek, és harcba szólítják a cigányságot a többségi társadalommal szemben.

A képviselő kiemelte azt is, hogy

az elmúlt évtizedben a segélyalapú életet felváltotta a munka- és tanulásalapú életet a cigányság többsége számára, és senkinek nem fogják megengedni, hogy a közösen elért eredményeket lerombolja a saját céljai miatt.

Az országgyűlési képviselő szombaton úgy tájékoztatott, hogy a gyöngyöspatai ügy is hangsúlyos helyet kap a következő nemzeti konzultációban. – Az egyik kérdés arra vonatkozik majd, hogy igazságos-e ez a kártérítés.

A másik kérdés az, hogyha már megítélték ezt a kártérítést nekik, akkor miként teljesítsék – ismertette Horváth László, aki kiemelte: a Fidesz és a kormány álláspontja az, hogy a szegregáció miatt lemaradt roma fiatalok képzési programokkal tudják behozni hátrányukat, mert így munkához juthatnak, és ki tudnak törni a szegénységből.

– Az elmúlt időszakban a cigány társadalomban felére csökkent a munkanélküliség. Szeretnénk, ha ez a folyamat nem törne meg – mondta a képviselő.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálhatja a tüntetést

Szombaton az Origo.hu közölt egy részletes összeállítást arról, hogy a Szabad bíróság! Szabad Gyöngyöspata! címmel megrendezett tüntetés szervezői, résztvevői között számos Soros György által támogatott szervezet van. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság mind kap finanszírozást közvetlen vagy közvetett formában a Soros-alapítványtól és hasonló a helyzet a Tanítanék Mozgalom és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) esetében. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István szerint ebből arra lehet következtetni, hogy külföldről finanszírozott szervezetek próbálnak beavatkozni Magyarország politikai rendszerébe, és ennek kivizsgálását kérte az Alkotmányvédelmi Hivataltól.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.