Árulkodó elektronikus levelek
Eközben a Magyar Nemzet birtokába kerültek azok az elektronikus levelek, amelyeket korábban az Alstom ügyleteiben szintén vizsgálódó brit nyomozók szereztek be.
A dokumentumok áttanulmányozásakor egyértelműen kiderült, hogy Aba Botond, a BKV akkori vezetője többször is a fent említett Toll Károly lobbista közvetítésével tárgyalt a francia féllel. Toll Károly pedig nem más, mint Medgyessy Péter volt szocialista kormányfő bizalmasa. Miniszterelnökké válását követően Medgyessy éppen neki adta el a Medgyessy Tanácsadó Kft.-ben lévő tulajdonát.
Bukását követően az exminiszterelök – már mint utazó nagykövet – ismét tanácsadói bizniszbe kezdett, és megalapította az M. P. Európa Tanácsadó Kft.-t. Ez azért fontos körülmény, mert ennek a cégnek a segítségével vásárolta vissza magát Toll Károly mellé a Medgyessy Tanácsadóba, amely akkor már AssistConsult néven működött.
Az pedig csak hab a tortán, hogy
a volt miniszterelnök érdekeltsége két részletben csaknem hatszázezer eurót zsebelt be az Alstomtól.
Hogy pontosan miféle ellenszolgáltatás fejében, azt egyelőre nem tudni, ám tény: az összeg egy része Medgyessy feleségének a számláján landolt, születésnapi ajándék címén.
De térjünk vissza az ügyben előkerült elektronikus levelekre! A dokumentumokból az olvasható ki, hogy a francia társaság már 2003-tól folyamatos nyomásgyakorlással igyekezett indokolatlan versenyelőnyt biztosítani magának. 2003 szeptemberében Michael Anderson, az Alstom Transport alelnöke például arról írt Toll Károlynak, hogy az Alstomnak nem tetszenek a fizetési feltételek, soknak találták a négyszázezer eurós licitálási biztosítékot, és nehezményezték, hogy a cégnek az előző üzleti évek adatai alapján pénzügyileg stabilnak kell lennie.
A dörgedelmeknek meg is lett az eredményük, ugyanis Aba Botond ígéretet tett arra, hogy a jövőbeni meghívásos tendereknél lazítani próbál az Alstom által szigorúnak tartott feltételeken.
Ezen interakciók törvénytelen jellegére utalnak azok az e-mailek, amelyeket az Alstom vezetősége küldött Toll Károlynak. Jean-Louis Quillet, az Alstom szerelvényekért felelős értékesítési csapatának a tagja 2004. február 4-én például arról írt Medgyessy bizalmasának, hogy ha Aba Botond elvinné a szakértőit a francia vállalat vezetőivel szervezett találkozóra, akkor nem beszélhetnék meg a kényesebb kérdéseket.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!