Brutálisan emelkedett volna a II. kerületi képviselők fizetése

Bár régóta indokolt a tiszteletdíjak rendezése a II. kerületi önkormányzatban, Őrsi Gergely szocialista polgármester meggondolta magát, és a botránytól tartva jövőre halasztaná azt. Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint Őrsi láthatóan a pénzt szórja.

Nagy Orsolya - Vizvári Soma
2020. 10. 29. 5:55
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A II. kerületi önkormányzat csütörtöki testületi ülésére beterjesztettek egy olyan javaslatot, miszerint a képviselői tiszteletdíjat 54,7 százalékkal megemelnék december 1-jétől – tudta meg a Magyar Nemzet. A lapunk birtokába került javaslat igen meglepő a Covid–19 okozta rossz gazdasági helyzetben, azzal együtt, hogy a baloldali önkormányzatoknál gyakran pénzügyi gondokról panaszkodnak. Habár mint kiderült, a II. kerületi önkormányzat képviselői díjainak rendezése évek óta indokolt, az időzítés mégsem a legjobb. A Láng Zsolt korábbi polgármester vezette önkormányzatban tizenhárom évig egy alpolgármester volt, most pedig négyen helyettesítik és segítik Őrsi Gergelyt (MSZP). Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy Őrsi láthatóan szórja a közpénzt.

– Hatmilliárd forint plusszal vette át a kasszát tőlünk Őrsi Gergely egy éve, nyilvánvalóan ezt a pénzt nem kellene elszórni rögtön. Kétségtelenül igaz, hogy a II. kerületben a fővárosi átlag alatt vannak a díjazások, azonban az nem szerencsés, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság közepén ilyen mértékben fizetést emelnek maguknak – reagált lapunknak a fővárosi frakcióvezető.

Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés ülése

„Több polgármester igazolt koronavírus-fertőzött, más képviselők karanténban vannak, van, aki a teszteredményére vár.” – írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán arról, hogy miért volt határozatképtelen a közgyűlés szerdán. A főpolgármester a tervezett ülés elején bejelentette a testület határozatképtelenségét, majd közölte, a pótlásra rendkívüli közgyűlést kezdeményez, amint a tagok többsége jelen tud lenni az ülésteremben. A határozatképtelenség miatt fennmarad az a jogellenes állapot, ami miatt a szerdai közgyűlésen vissza akarták vonni a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletet, mert az kormányrendeletbe ütközik, amely magasabb szintű jogszabálynak számít.

Egyes információk szerint a negatív visszhangok miatt a mai testületi ülésen beterjesztendő javaslatot visszavonták, de az önkormányzat nem tesz le a tiszteletdíjak emeléséről, megnézik, hogy a jövő évi költségvetésbe be tudják-e tervezni az emelést. Ezzel kapcsolatban megkerestük Őrsi Gergely polgármestert is, aki megerősítette lapunknak, hogy nem lépik meg a december 1-jétől hatályos bérrendezést, becslése szerint a jövő év első felében térhetnek vissza a kérdésre. A polgármester arról tájékoztatott, hogy a II. kerületi önkormányzatban működő frakciók közösen adták be a bérrendezési javaslatot, de a frakcióvezetőkkel való egyeztetései után mindenki egyetértett abban, hogy amíg a jövő évi költségvetés számai nem ismertek, addig ebben az ügyben ne szülessen döntés.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.