A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője volt a vendége.

Dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán vihar közben is
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
A Hír TV Magyarország élőben című műsorának Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője volt a vendége.
Újabb nemzetközi támadásra számít a Fidesz, miután a kormánytöbbség megszavazta a börtön kártérítések kifizetésének azonnali felfüggesztését. A törvénymódosítás értelmében június közepéig egy forintot sem lehet utalni azoknak az elítélteknek, akik a rossz börtönkörülmények miatt pert nyertek az állammal szemben. A sürgősséggel elfogadott jogszabályban az is szerepel, hogy a kormánynak május 15-ig egy új szabályzást kell kidolgoznia a soron következő nemzeti konzultáció eredménye alapján, valamint szeptember végéig meg kell szüntetni a börtönzsúfoltságot – mondta Budai Gyula.
Mi az amiről egészen pontosan rendelkezik a törvény, csak a kifizetéseket függesztik fel vagy magukat az eljárásokat, tehát a pereket is? – kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető.
Nem, a következő három nagyon fontos dátum van, ugye hamarosan kezdődik a Nemzeti Konzultáció, ahol két kérdés is el fog hangzani a börtönbiznisszel kapcsolatban, ennek az lenne a lényege, hogy a magyar emberek helyeslik-e, hogy ilyen kártalanításokat fizessenek ki az elítélteknek és van még egy nagyon fontos kérdés, hogy ezek az összegek az elkövetőkhöz, a bűnözőkhöz vagy az áldozatokhoz jussanak el. Ez a két kérdés lesz a nemzeti konzultációban. A május 15-ét már érintettük, június 15-ig felfüggesztették a kifizetéseket és a magyar kormánynak szeptember 30-ig meg kell oldania azokat a fogvatartási körülményeket, amely alapján ezek a perek megszülettek – válaszolta a Fidesz országgyűlési képviselője.
A teljes beszélgetés IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
Az épület szerkezete nem biztonságos, emiatt kellett bezárni.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az áramszolgáltatók szakemberei megfeszített erővel végzik a munkájukat.
Az épület szerkezete nem biztonságos, emiatt kellett bezárni.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.