Megmutatta igazi arcát a patinás Corvin Áruház

Megkezdődött a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruház homlokzatának felújítása. Immár közel három éve került le az épületről a csúf alumínium borítás, azzal a céllal, hogy megkezdődjön az épület felújítása, ugyanis Kocsis Máté, Józsefváros akkori kormánypárti polgármestere háromszáz millió forintot lobbizott ki az épület rekonstrukciójára.

2021. 04. 07. 18:21
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Corvin Áruház is visszakapja eredeti gyönyörű arcát, amit évtizedeken át alumínium borítás rejtett el a budapestiek szeme elől. 2018-ban, Sára Botond, akkori alpolgármester saját kezével kezdte lebontani az alumínium borítást, jelezve, hogy hamarosan visszakaphatja eredeti kinézetét Budapest első áruháza.

Sára Botond, akkori alpolgármester a Corvin Áruház bádog borításának a levételén Fotó: Facebook

Az épület az 1926-os megnyitását követően a legmodernebbnek számított, népszerűségét pedig tovább növelte, hogy 1931-ben mozgólépcsővel is felszerelték, mely az ország első és sokáig egyetlen mozgólépcsőjeként kuriózumnak számított a vásárlói körökben.

A világháború és az 1956-os forradalom során azonban komoly károkat szenvedett, a felújítás helyett pedig alumínium borítás mögé rejtették a gyönyörű homlokzati díszeket.

Fotó: Hírnyolc

Kocsis Máté, akkori józsefvárosi polgármester a homlokzat felújítására háromszáz millió forint állami forrást lobbizott ki, amit mostanra sikerült érvényesítenie az új józsefvárosi vezetésnek.

Rejtély, hogy a támogatás miért maradt olyan sokáig lehívatlanul. Bár az előzetes tervek szerint az áruház rekonstrukciója a – 2019 őszén rajtra készen álló – Blaha Lujza tér felújításával összhangban valósult volna meg, ám Karácsony Gergely főpolgármester megválasztása után fiókba helyezte a tér felújításának terveit,

majd amikor rájött, hogy az állami egymilliárdos támogatást vissza kell fizetni, amennyiben nem készül el a tér határidőre, nekiláttak a tervek megcsonkításának.

Ezzel egy időben Pikó András is megkötötte a Corvin Áruház homlokzatának felújításához szükséges támogatási szerződést.

Éveket csúszott a Blaha Lujza tér felújítása

A Blaha Lujza tér átépítésének a tervezési közbeszerzését Tarlós István főpolgármestersége idején, 2018 nyarán írta ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Karácsony Gergely úgy vette át a várost, hogy a projektre kész kiviteli tervek, engedélyek, fővárosi forrás és az állam egymilliárd forintos támogatása is rendelkezésre állt. A tervek szerint 2021. december végére be is fejeződött volna a felújítás, és a budapestiek egy új, zöld, régi pompájához méltó teret kaptak volna.

2020 februárjában, tehát a tervek leszállítását követő négy hónap elteltével a főváros új vezetése a tervek felülvizsgálatát kérte, forráshiányra hivatkozva. A kormány által biztosított egymilliárd forint végső felhasználási ideje eredetileg 2021 év vége volt, ezt a főváros kérésére a kormány egy évvel meghosszabbította. Majd a BKK igazgatósága a 2020. november 30-i ülésén, azaz az eredeti tervek rendelkezésre állását követő 14, az áttervezés kérése után kilenc hónap múlva döntött az új tervezési és kivitelezési közbeszerzés kiírásáról, csökkentett műszaki tartalommal:

– nem épül meg a pavilonépület: nem hagyományos pavilon lett volna, hanem egy kávézó és kiállítótérrel egybekötött közösségi tér a város kultúrájának szolgálatában,

– a térépítészeti, közlekedési, közműkiváltási építési tételeket csökkentik

– a buszváró (nagy méretű vasbeton utasváró) megépítése elmarad

– elhagyják az új ügyfélközpontot az aluljáróban – amelynek megépítése pedig a Blaha Lujza téren kifejezetten indokolt lenne, mivel naponta 200-300 ezer ember halad át rajta

– elmarad a bővítményként tervezett lift az aluljáróban

– a szintén bővítményként tervezett nyilvános illemhelyet sem építik meg az aluljáróban

– nem valósítják meg az aluljáró éjjeli lezárhatóságát szolgáló rácsredőnyrendszert sem.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.