Ha Fábiánsebestyén felé az Attila úton elhagyjuk Szentes lakott területeit, akkor csak néhány száz métert kell haladnunk, és a Pick-farm buszmegállónál jobbra fordulva megtaláljuk a Helóta Biokertet.
A gazdaság a főútról alig látszik, jószerivel megbújik az előtte levő másik birtok fóliasátrainak takarásában. Alig száz métert kell csak azonban földúton megtennünk, és máris a biokert bejáratához érünk. Szabó Csaba tulajdonos és kedvese, Zaka Dominika kéz a kézben sétál elénk, de még őket is megelőzi a pár játékos vizslája, Bogyó.
A fiatal nő neve ismerős lehet olvasóinknak, hiszen három éve riportban számoltunk be Dominika történetéről, aki 2016-ban a Cserhátban, egy távoli, erdőszéli jurtában élt akkori párjával. Egyiküknek sem volt állandó munkahelye, a családi birtokot építették éveken keresztül. A pénzt csaknem teljes egészében száműzték az életükből, amire szükségük volt, ahhoz csere útján jutottak hozzá.
A pár sokszor a természet lágy ölén fogyasztja el a saját termésből készült ételeket
Fotó: Havran Zoltán
Ennek alapját az képezte, hogy tehenet tartottak, és így tejjel, illetve az általuk készített tejtermékekkel fizettek a szükséges árucikkekért. Autójuk sem volt, mindenhová, még bevásárolni is lóval jártak.
A jurta azonban nem sokkal később leégett, Dominika pedig elköltözött a Cserhátból. Ezután a Bükkben, Szarvaskő külterületén folytatta a nomád életmódot, majd Csabát megismerve másfél éve költözött Szentesre.
– Tavaly nyáron az egyik üres fóliasátorban aludtunk, de idővel meggyőztem Csabát, hogy próbáljuk ki ezt a lakhatást. Mára már ő is otthonának tekinti a jurtát, amely idén készen lett, a kályhához csak a kályhacső hiányzik, télen már tudunk fűteni – bocsátja előre Dominika, aki a természetközeli életmódja során szerzett tapasztalatait eddigi két könyvében írta meg. Mosolyogva teszi hozzá, ha egyszer ideje lesz, akkor megírja a harmadik könyvet is, ennek a tartalma már összeállt a fejében.
Arról már eredeti japán és kínai teák fogyasztása közben az udvaron, pokrócra leheveredve Csaba mesél, hogy a szülei is kertészkedtek, sőt az apai nagyapja egyenesen a bolgárkertészektől szerezte a tudását. – Szentes környékére a bolgárok hozták be a zöldségkultúrát 1873-ban, az volt a titkuk, hogy ők öntözték a növényeket, előtte Magyarországon csak szárazkertészkedés volt.
A bolgárok viszont készítettek egy nagy vízkereket, és annak segítségével tudtak locsolni. Emellett egy sor növényt is ők hoztak be nagybani termesztésre, így például a paprikát, a paradicsomot és a padlizsánt. Mindezt négy bolgár katonaszökevénynek köszönhetjük, akik azért jöttek Magyarországra, mert nem akartak a hazájuk ellen harcolni a török hadseregben.
Télen több mint ezer kilométert gyalogoltak, és decemberben értek hozzánk, az akkori Károlyi-birtokra, őket egy-két éven belül még harmincan követték – mondja Csaba, aki maga is a bolgárkertészet követőjének vallja magát. Szentesen tanult, igaz, mivel a szakközépiskolában nem volt zöldséges osztály, így a dísznövénykertészeknél végzett.
Szerinte furcsa, hogy éppen Szentesen nem lehetett szakközépiskolában megszerezni a megfelelő tudást. – Persze én sem azt tanultam, ahogy most dolgozom, azt a kifejezést, hogy fenntartható gazdálkodás, nem is ismertük. A hangsúly akkor a műtrágyán és a vegyszereken volt, zöldségtermesztési órákon még a beugró kérdések is ezekből álltak. Ha nem tudtunk válaszolni, akkor már ki sem mehettünk felelni – emlékezik vissza a gazda.
Miközben Csaba a kezdetekről mesél, kiderül, hogy nemcsak Bogyó a kedvenc a ház körül, a pár a napokban befogadott egy fekete kiscicát is, amely folyamatosan egerek után kutatva vizsgálódik a fűben.
Olykor nagyokat ugrál, de egereket ma nem talál, így jobb híján a gyíkokat kergeti, ezzel is a vadászatot gyakorolja. – Miután elvégeztem a középiskolát, elvittek katonának, majd amikor leszereltem, itt, a nagyszülői birtokon kezdtem el gazdálkodni 1991-ben. Először még a tanult módon termesztettem növényeket, de néhány év után rájöttem arra, hogy a talajnak a műtrágya helyett jobb a szerves trágya. Idővel pedig a vegyszereket is elhagytam, mert úgy tapasztaltam, hogy a gazdaság azok nélkül is működik, csak jobban oda kell figyelni a növényekre.
Megértettem, hogy ha az ember nem avatkozik be a körforgásba, a Jóisten dolgába, és egyszer sem vegyszerezi le a növényeit, akkor egy idő után egészségesek maradnak. A titok annyi, hogy így fennmarad a természet egyensúlya, a hasznos rovarok vissza tudják szorítani a károsakat. Mára már tudományosan is bebizonyították, hogy a növények kommunikálnak egymással, és ha kell, hívnak segítséget, így például katicabogarakat, amelyek megeszik a tetveket.
Ezt a tudást magamnak kellett megszereznem, mert az iskolában ennek épp az ellenkezőjét tanították. S ahogy tapasztalom, kevesek fogékonyak a fenntartható kertészkedésre, mert ha bárkivel beszélek erről, akkor többnyire süket fülekre találok. Pedig akinek a növénytermesztés a hivatása, az elhagyja a műtrágyát és a mérgeket, az próbál a Jóistennel karöltve gazdálkodni, az nem profitot termel, hanem zöldséget, és ebben nincs kompromisszum.
Ahogy Dominika fogalmaz, a szeretet a legfőbb növényvédelem – emeli ki Csaba. Hozzáteszi: ha valakinek beszél a természetközeli gazdálkodásról, akkor ellenérvként azt kapja vissza, hogy „el kell felejteni a kapát, mert a jövő a kőzetgyapotban van”.
A gazda elmondása szerint a környéken a legtöbben átálltak a hollandok által kitalált kőzetgyapotos paprikahajtatásra, ahol a növényt nem földbe, hanem a szigetelésre is használt anyagba ültetik, és mindent mesterségesen próbálnak pótolni: a tápanyagot, a vizet, a meleget, de akár a fényt is. – Igazából már csak a levegő szentesi, mert a vízbe salétromsavat és műtrágyát kevernek – fűzi hozzá.
A gazda szomorúan beszél arról is, hogy 1991 óta nagyon megváltozott a klíma, tapasztalatai szerint iszonyúan forróak lettek a nyarak. Akkor csak körülbelül 11 és 15 óra között tartottak szünetet, most viszont délután három órakor még 50 Celsius-fok van a fóliában.
Sok növény ezt nem bírja, így sokukat árnyékolni kell, mert különben az UV-sugárzás megégeti a leveleiket, termésüket. Csaba a tápiószelei génbankból szerzett be olyan paprikamagokat, amelyeket régen még a bolgárkertészek használtak szabad földön, de most már fóliában sem maradnak meg, mert annyira érzékenyek a sugárzásra.
S hogy milyen növényeket termelnek a Helóta Biokertben? Tavasszal káposztaféléket – például fejes és kelkáposztát, kínai kelt, karalábét, brokkolit, karfiolt, pak choit, más néven bordáskelt – és sokféle salátát ültetnek. – Jellemző, hogy az 1990-es években márciusban ültettük el a kínai kelt fóliában, most az enyhébb teleknek köszönhetően ugyanezt már megtehetjük februárban, sőt akár januárban is – jegyzi meg.
Később, márciusban elvetik a nyári növényeket, a padlizsánt és cukkinit, de legfőképpen a paprikát és a paradicsomot, a palántákat pedig májusban ültetik ki először fóliasátor alá, majd ha melegebb van, akkor lehúzzák a fóliát.
Amikor arról kérdezem a párt, hogy a pénz, a bevétel milyen szerepet tölt be náluk, akkor kisebb nézetkülönbség alakul ki Dominika és Csaba között. A férfi szerint szükség van a pénzre, mert nem lehet mindent cserealapon megszerezni, a lényeg az, hogy ne a profitot hajszoljuk.
Párja teljes egészében száműzné az életükből a fizetőeszközt: Dominika azon a véleményen van, hogy amire szükségük van, azt úgy is megkapják égi segítséggel. – Hiszem, hogy meg fogom téríteni, bizakodó vagyok, mert egy-két komoly változást már behoztam Csaba és a biokert életébe. Árasztani kell a szeretetet a világegyetembe, és akkor felénk is árad. Kevés még Csaba hite, de majd fejlődik; én már évek óta erre az elvre alapozom az egész életemet – mondja nevetve.
Nemcsak a fenntartható fejlődésben, hanem a megtermelt zöldségek értékesítésében is egyedi a Helóta Biokert.
– Korábban nem itt, hanem a városban laktam, így ha jött egy vásárló, akkor a nyitott kapun bejött, leszedte, amit akart, lemérte, a pénzt bedobta a becsületkasszába, és már mehetett is. Most már itt vagyunk, és mindenki megtalál minket, de én most is megbízom a vásárlóimban.
Új az is, hogy míg korábban a zöldség nagy részét feldolgoztam, ma már leginkább magunknak főzünk be és készítünk lecsót, ivólét; a termést eladjuk frissen, mert úgy az igazi – jelenti ki határozottan Csaba. A pár vásárlói jellemzően Szentesről és környékéről kerülnek ki, de a fővárosba is szállítanak néhány magánszemélynek és egy fővárosi gourmet üzletnek, emellett a szentesi Garaboly Gasztro- és Kézműves Piacon is árulnak.
A pár a gazdaságot nem bővíti, inkább a minőséget őrzi. Úgy tartják, hogy nap mint nap személyesen minden növénnyel foglalkozni kell, mert akkor meghálálják. Búcsúzóul annyit mondanak, hogy kertésznek lenni felelősség, az emberek egészsége pedig nem játék. Ez szerintük mindennél fontosabb.
