Egyre versenyképesebb a hazai üvegházi zöldségtermesztés
A támogatási konstrukcióknak és a kedvező hitellehetőségnek köszönhetően korszerű fejlesztések valósultak meg az ágazatban.
A támogatási konstrukcióknak és a kedvező hitellehetőségnek köszönhetően korszerű fejlesztések valósultak meg az ágazatban.

Bőven jut exportra is a termékből.

Az Agrárminisztérium másfél milliárd forintos rendkívüli támogatást nyújt a vihar sújtotta kertészeteknek.

Az alap forrásainak 30 százalékát a termelők által fizetett éves hozzájárulás, 70 százalékát a vidékfejlesztési támogatás biztosítaná – tudatta Feldman Zsolt.
Jurtában él és fenntartható módon gazdálkodik Szabó Csaba, a szentesi Helóta Biokert tulajdonosa és párja, Zaka Dominika. A zöldségtermesztésből száműzték a műtrágyát és a különböző vegyszereket.

A Vidékfejlesztési program és egyéb támogatások révén ez év végéig közel kilencvenegy hektár üvegház épül – emelte ki az agrárminiszter.
A kertészeti ágazat tavalyi több mint 300 milliárd forintos kibocsátása a magyar mezőgazdasági produktum 12 százalékát jelentette.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus Gulyás Márton minden kérdésére választ adott.

Egy ilyen meccs előtt könnyű félrecsúszni, de a lányok pontosan azt mondták, amit mindannyian gondolunk.

Menczer Tamás rendesen kiosztotta a baloldali lap munkatársát.

Egyre kevesebben kíváncsiak a kormányfő nyomában loholó Tisza-vezérre.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Az FPÖ gyorsan erősödik.

A beszélgetés során szóba került válogatottunk különleges meze is.

A müncheniek exliverpooli játékosa újabb eltiltást kapott, Schäfer András Dárdai Bencéék otthonában lépett pályára.

A Liverpool szombaton 18.30-kor az újonc Leeds United otthonában lép pályára a Premier League-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.