– Bebizonyosodott, hogy igazunk volt abban, amit áprilisban, májusban mondtunk, hogy nemcsak a bevételek csökkentek a pandémia ideje alatt, hanem az önkormányzat kiadásai is. Egy tízpontos akciótervet javasoltunk, amit akkor mereven elutasítottak. Most már a polgármester is előterjesztette ennek egy részét – mondta, az érdi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, aki hozzátette: kormányzati támogatásokból sincs hiány Érden.
– A polgármesteri előterjesztésekből kiderült, hogy idén több mint 500 millió forinttal növekedett az állami működési támogatások összege. Az év elején a számlán volt még 700 millió forint rendkívüli működési támogatás is. A polgármester az ülésen beismerte, hogy ebből javítják az utcákat – közölte Simó. A frakcióvezető hozzátette: két dolgot állított Csőzik László polgármester, és mindkettővel pár nap alatt lebukott.

– Az egyik, hogy az utak javítása nem most kezdődött, hanem évek óta zajlik, csak most gyengébb minőségben. A másik, hogy nem megspórolt pénzből, hanem állami támogatásból – közölte az érdi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, aki hozzátette: Csőzik László polgármester a közgyűlésen továbbra is tagadni próbálta, hogy igen jelentős állami működési támogatás érkezik idén Érdre.
– A saját előterjesztése cáfolja meg, hogy csak most mennyivel növekedett. Tehát az egész évben hangoztatott „kormányzati elvonások” egy nagy kamu, ha figyelembe vesszük, hogy más jogcímeken mennyivel növekedett a kormányzat működési támogatása – reagált Simó azon vádakra, hogy a kormányzat pénzt vonna el a várostól. Az egri Fidesz is hasonló fejleményekről számolt be Facebook-oldalán a közgyűlés után. Mint írták, az egri költségvetésbe közel 200 millió pluszforrás érkezett a kormánytól az elmúlt hetekben. Ennyit a kivéreztetésről.
A Magyar Nemzet korábban már rávilágított arra, hogy Csőzik László baloldali polgármester szereti azt a látszatot kelteni, hogy a kormányzati elvonások vetik vissza Érd fejlődését. Legutóbb közösségi oldalán állította, hogy az érdi kézilabdán megspórolt pénzen újítja fel a város útszakaszait. A helyi Fidesz kikérte a beruházás dokumentumait, majd kiderült, a kormány adott forrást az érdi utak rendbetételére, a polgármester pedig mindezt eltitkolta a lakosság elől.