Csúcsra jár a jobbikos pénzszivattyú

A képviselőcsoport 380 millió forintot használt fel, ami majdnem kétszer annyi, mint a közel hatszor akkora Fidesz-frakció eddigi költségei.

Magyar Nemzet
2020. 02. 12. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik huszonegy fős frakciója lett a toronymagasan a legtöbbet költő képviselőcsoport az új Országgyűlés megalakulása után – a Hvg.hu által kikért adatok szerint 380 millió forintot használtak fel, majdnem kétszer annyit, mint a közel hatszor akkora Fidesz-frakció eddigi költségei. Minden jel szerint a Jobbik a frakció által kiszivattyúzott százmilliókkal ellensúlyozta a 2019-ben kiszabott ÁSZ-büntetést. Az Állami Számvevőszék 270 millió forintot vont el a párttól, mivel az a 2018-as országgyűlési választás kampányában tiltott támogatást használt fel.

A lap összeállítása szerint a Jobbik több mint 145 mil­liót juttatott a párt holdudvarához tartozó Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézetnek. Ez jóval több annál a 2017-re szóló 34,6 millió forintnál és annál az 50 milliónál is, amennyit 2016-ban fizettek az addig is nagyrészt a pártból finanszírozott intézetnek. Az Iránytűnél és szolgáltató cégeknél is többet kaptak magánszemélyek, akiknek a nevét a meglévő szabályozás szerint nem adhatta ki az Országgyűlés Hivatala. Az ellenzéki frakciónál összesen 246 ilyen szerződés született 182,3 millió forintos összértékkel. Például 94 megbízás fut a széles értelmezésre lehetőséget adó szakpolitikát érintő tanácsadás címen, 70 ezertől 3,6 millió forintig, összesen 53 millió forint értékben.

Az is kiderült, hogy a 24 milliós kommunikációs kiadásokban nincsenek benne a Facebook-oldalak kialakítása, és az események fotós, illetve videós megörökítése: ezek összesen további 18 millió forintba kerültek, és négymillió forintot a belső kommunikáció fejlesztésére is fizetett egy titkos magánszemélynek a képviselőcsoport. A párttal szerződött ügyvédi irodák között van a Jobbik exképviselőjének, a mandátumáról 2018 végén lemondó Staudt Gábornak az irodája is, e célra 4,45 millió forintnyi megbízás jutott bő egy év alatt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.