Egyfajta lelki közösségben egyesül a világon élő 16 milliós magyarság

Az ellenünk vádaskodó jelentéseket koholók buborékban élnek, mert ismételgethetik a rágalmaikat bárhányszor, az európai lakosságnak más a véleménye — fejtette ki Vizi E. Szilveszter, hozzátéve: Nyugaton az emberek többsége más jövőt képzel el magának, mint a politikai elit egy része. Az MTA volt elnöke, a Magyarország Barátai Alapítvány kuratóriumi elnöke abból az alkalomból adott lapunknak interjút, hogy ma kezdődik konferenciájuk, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart.

2019. 05. 03. 6:30
null
Az aláírók közt van Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke is Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az utóbbi időben egyre többet lehet hallani a Magyarország Barátai Alapítványról, most péntektől pedig ismét, immár hatodszor konferenciát tartanak. Tehát nem csak ellenfeleink, bírálóink vannak, ahogy egyesek azt beállítani igyekeznek?

– Nem bizony, rendkívül sok barátunk van, és ez újólag mindig kiderül. Egyfajta lelki közösségben egyesül a világon élő mintegy 15-16 milliós magyarság. Ez az impérium kiegészül azokkal is, akik támogatnak minket, egyszerűen azért, mert szeretnek bennünket, barátsággal viseltetnek irántunk. Mi minden ellenkező rosszindulatú híreszteléssel szemben mindig befogadó nemzet, ország voltunk. Szent István szellemében viszonyulunk ezer év óta másokhoz, aki Imre fiához írott intelmeiben mondja, hogy meg kell becsülni a jövevényeket, mert azok gazdagítják egy ország, állam kultúráját, életét.

Az MTA volt elnöke biztos benne, hogy az EP-választáson is bölcsen fog dönteni a nép Európában
Fotó: Mirkó István

– Persze Szent István életműve egyértelművé teszi, hogy ezt a jóindulatú jövevényekre, vendégekre értette.

– A jóindulat igen fontos kritérium, hiszen csak azt lehet befogadni és elfogadni, barátnak tekinteni, aki maga is erre törekszik. Mára azonban elmondhatjuk, hogy hazánk vonzó célpont a kulturális értékek iránt fogékony emberek számára. Elmondhatjuk például, hogy Budapest nemcsak a világ magyarságának a fővárosa, hanem a világ sportjának egyik fővárosává vált, annyi rangos nemzetközi eseményt tartunk. Idén nyáron nálunk rendezik a Maccabi játékokat, ami hallatlan nagy elismerése, visszaigazolása a törekvéseinknek. Kevés európai ország lenne alkalmas erre, főként biztonsági szempontból. Jövő évben pedig a nemzetközi eucharisztikus kongresszust rendezik Budapesten a Szentatya döntése nyomán.

– Mennyien és honnan érkeznek a mostani tanácskozásra?

– Több mint kétszáz család jön a világ minden tájáról, huszonkilenc országból. Mindenki a saját költségén utazik ide és tartózkodik hazánkban. Mindezt azért vállalják, mert szeretik azt az országot, ahonnan származnak ők vagy az őseik, és hazájuknak is tekintik. Alapítványunk pedig azt üzeni mindenkinek: mi is szeretjük azokat, akik bennünket szeretni akarnak.

– Mi lesz a találkozó programja? Minden évben ugyanaz a rendezvény koreográfiája?

– Természetesen vannak állandó programpontok. A konferencia előtt fogadja a résztvevőket Áder János köztársasági elnök és felesége, a találkozón az Ars Nova Sacra kórus fog fellépni. De fogadja majd őket az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország és Ausztria budapesti nagykövete is. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a tanácskozás első napján tart előadást szokás szerint, s kérdés-felelet programpont is lesz, hogy vendégeink minden aktuális kérdésre választ kaphassanak. Az estet közös vacsorával zárjuk. Szombaton mindannyian részt veszünk a Mindszenty József hercegprímás emlékére tartott szentmisén, amelyet Erdő Péter esztergom–budapesti érsek, bíboros celebrál, ezt követően találkozik a vendégekkel. Együtt koszorúzzuk meg Mindszenty József emlékművét, utána átadjuk a Magyarország barátja díjakat. Az egyik kitüntetett a Külföldi Magyar Cserkészszövetség. A venezuelai és Los Angeles-i magyar cserkészeken kívül számos, a világban élő cserkész fogja képviselni a szervezetet. Kulturális műsorral is készülünk: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Ákos lép fel.

– Milyen erőfeszítéseket tesznek a fiatalabb generációk megnyerésére?

– Az, hogy a külföldi magyar cserkészek milyen megbecsültségnek örvendenek, sok mindent elárul. Jelzésértékű az angol és a német nyelvű honlapunk magas látogatottsága, miután a fiatalok főként az interneten tájékozódnak. Az angol nyelvűt hetente 17 ezren látogatják és 68 ezer követője van a Facebookon, a német nyelvű esetében 13 ezer és 18 ezer ez a két szám. Mindemellett gondot fordítunk arra, hogy tematikában is igazodjunk az ifjúság érdeklődési köréhez. Részben azt a célt szolgálják a könyvkiadásaink is, hogy az ifjúság a magyar történelemről, az elődök tetteiről hiteles információkat kapjon korszerű feldolgozásban. Angol nyelven jelentettünk meg egy oral history kötetet az 56-os forradalom és szabadságharcról, amelyben a résztvevők beszélnek a történtekről.

– Mik a távlati céljaik?

– Az egészséges nemzeti öntudat építése a feladatunk. Az, hogy a világban élő magyarok és magyar gyökerekkel rendelkező emberek büszkék lehessenek a gazdasági és politikai eredményeinkre. És arra is nagy teret akarunk nyitni, hogy bemutathassuk: a világon szerteszét élő magyarok mi mindenben sikeresek. Ha ezt bárki túlzott nacionalizmusnak tartja, vállaljuk.

– Manapság egyes körök szeretik összekeverni a nemzeti öntudatot, patriotizmust a nacionalizmussal, sőt a sovinizmussal.

– Holott az Egyesült Államokban minden ház udvarán ott van az amerikai zászló, és mégsem jut eszébe senkinek sem, hogy kifogásolja. Ezt a szemléletet kellene nekünk is követni Európában. Mi a magyar tudomány és művészet múltját és jelenét, az értékeinket akarjuk átörökíteni a jövőbe. Ennek jegyében indítottuk útjára új kezdeményezésünket, az I dance Hungaryt is, hogy a táncházmozgalom révén a magyarul nem beszélő közösségek szorosabban tudjanak kapcsolódni a magyar kultúrához. Ez a nép nagyon sokat adott a világ kultúrájának, egyedül volt bátorsága fegyvert fogni a világ legnagyobb hatalma ellen.

– Tavaly ősszel külföldi újságíróknak tartottak egy összejövetelt, amelyen a The New York Timestól a Le Monde-ig sok olyan orgánum képviseltette magát, amelynek nem szokása a tenyerén hordozni Magyarországot. Volt hozadéka a diskurzusnak?

– Hogyne, igen nagy haszna volt mindkét találkozónak. Ráadásul nem egyénileg hívtunk újságírókat – ahogy az szokás –, hanem a főszerkesztőkre bíztuk, kit küldenek. Leültettük tárgyalni velük a gazdasági és politikai elitet, és azt kérdezhettek tőlük, amit akartak. Novák Katalin családi ügyekért felelős államtitkártól és Varga Judit európai uniós ügyekért felelős államtitkártól kaphattak tájékoztatást, akik mindenre kimerítő válaszokat adtak. Volt zsidó kulturális blokk is, amelyen a Maccabi játékok szervezőjétől, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagjától és egy főrabbitól is kérdezhettek. Ők elmondták, hogy reneszánszát éli hazánkban a zsidó kultúra, és ehhez jelentős támogatást nyújt számukra a kormány.

– Tanulságos, hogy ugyanazokat a sztereotip, alaptalan vádakat fogalmazzák meg az országgal kapcsolatban, mint huszonkilenc éve. Tehetnek-e valamit, hogy a mai önfelszámolási mániáiból kigyógyuljon a Nyugat, és normális irányba forduljon?

– Van egy kedvező hírem: a magyar sajtó és a hazai közélet is téved, ha azt hiszi, hogy a francia vagy a német nép ugyanúgy gondolkodik, ahogyan a nyugati politikai elit egy része. Több mint száz szervezettel állunk kapcsolatban, számosat közülük mi alapítottunk, úgyhogy konkrét jelzéseink vannak, hogy az emberek többsége más jövőt képzel el magának. Az is kiderült, hogy a nép mindenütt szereti Magyarországot, szívesen jön ide, tetszik neki, hogy nálunk biztonságban érezheti magát, élvezi a vendégszeretetünket.

– A külföldi sajtóban viszont ezek a vélemények ritkán jelennek meg.

– Pedig ezek az állampolgári megnyilvánulások számítanak, nem az irányított média. Nemcsak azzal kellene tehát foglalkoznunk, hogy milyen valótlanságokat írnak rólunk, hanem a pozitív jelzésekkel éppúgy. Az számít, hogy ha a Balatonnál egy nyugati autó lerobban, akkor rengetegen ugranak oda, hogy segítsenek. Ilyen a világon sehol nincs. Vagy az, hogy amikor egy idelátogató professzor orvosi segítségre szorult, olyan ellátásban részesült, hogy azóta is ódákat zeng róla. Az ilyen eseteket a külföldi magyar szervezetektől halljuk vissza, akiknek a kinti báljaikon mondják el áradozva, milyen jól érezték magukat Magyarországon. De beszélhetünk arról, hogy németek, hollandok Zalában és másutt házat, földet vesznek, mert itt akarnak letelepedni. Ez a lényeg, amitől terjed a jó hírünk a nagyvilágban. Hiába jelentetnek meg rólunk lejárató, hazug riportokat, nem tudják felülírni a hozzánk özönlő turisták, üzletemberek kedvező tapasztalatait.

– Hogyan lehetne még hatékonyabban kivédeni a rólunk terjedő álhíreket?

– Mi odatesszük a hamis hír mellé az igazságot, és ebből a világon élő magyarság rögtön látja: valótlan információkat próbáltak velük elhitetni. Persze nekünk is vannak olyan tagjaink külhonban, akik figyelik a valótlanságokat és reagálnak rájuk. Donald Trump amerikai elnök nem véletlenül lépett fel a fake newsok ellen, hisz az embereket nem nehéz befolyásolni. Tudnunk kell viszont, hogy az ellenünk jelentést koholó holland EP-képviselőnő, Judith Sargentini és társai egy maguk által fújt buborékban élnek, mert ismételgethetik a rágalmaikat bárhányszor, az európai lakosságnak nem ez a véleménye. Sokkal többet nyom a latban, amikor a német parlament alelnöke a Magyarország Barátai Alapítvány által a berlini nagykövetségen rendezett eseményen beszédet tart, és azt mondja: mi a magyarok pártján állunk.

– Nem tartanak attól, hogy némelyek azt mondják: az európai parlamenti választás előtt önök besegítenek a kampányba?

– Nem, hiszen minden évben ebben az időpontban rendezzük meg a konferenciánkat, függetlenül attól, van-e választás. Mi tényleg civil szervezet vagyunk, valódi NGO. Büszkék vagyunk rá, hogy a kezdetekben vállalatok és tagjaink magánadományainak segítségével tudtunk hatékonyan működni, és néhány éve munkánk eredményeit elismerve a kormány is támogatja a tevékenységünket. A végkövetkeztetésem: a hazaszeretet nem attól függ, hol él az ember. Biztos vagyok benne, hogy az EP-választáson is bölcsen fog dönteni a nép Európában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.