Emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, testi sértés, sanyargatás miatt két éve kezdeményezett nyomozást fejeztek be vádemelési javaslattal a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói április 9-én. A nyomozók még 2019 júliusában fogták el egy zalai kis faluban, Pakodon lakó család négy tagját, akik azóta is bűnügyi felügyelet alatt vannak, a Zalaegerszegi Járásbíróság házi őrizetet rendelt el velük szemben. Az embereket terrorizáló, sanyargató családtagok egyik áldozata életét vesztette, de a Magyar Nemzet információi szerint a bűnügy vizsgálata közben nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a haláleset és a sértett sérelmére elkövetett jogsértések között összefüggés van, ezért az emberölés nem szerepel a vádak között.

Pataky Attila kiakadt Azahriahra, súlyos figyelmeztetést küldött neki
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.