Félmilliárd forint miatt ölhették meg a labdarúgót

Katzenbach Imrét minden jel szerint félmilliárd forint miatt ölhették meg, valamint azért, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni senkire a szocialista-liberális kormányok egyik legnagyobb botrányában, az úgynevezett Eclipse-ügyben szereplőkre.

2020. 12. 18. 11:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tizenegy éve eltűntként keresett, volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre holttestét találhatták meg a rendőrök – értesült az MTI pénteken. A rendőrség honlapjáról az derül ki, hogy 2009. szeptember 28-án a XVII. kerületi otthonából eltűnt 45 éves férfi földi maradványait idén október 23-án Baranyajenő térségében a földben elásva találták meg a nyomozók. Lapunk úgy tudja,

eltűnése napján az egyik rákoskeresztúri bankfiókban kivett a számlájáról félmilliárd forintot, majd személyes iratait, nagy értékű Mercedesét hátrahagyva nyoma veszett.

A félmilliárd forint sem került elő, így a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

Katzenbach Imre volt labdarúgó
Fotó: Origo

Eddig minden jel arra mutat, Katzenbachot a félmilliárd forint miatt ölhették meg, valamint azért, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni senkire a szocialista-liberális kormányok egyik legnagyobb botrányában, az úgynevezett Eclipse-ügyben szereplők közül. A volt labdarúgó ugyanis pénzmozgatóként tevékenykedett az Eclipse-botrányban – az elcsalt több milliárd forintnyi áfát a nyomozás adatai szerint ő vette ki a bankokból készpénzben, és juttatta el a ma még ismeretlen megbízóknak.

A police.hu szerint a kitartó körözési munka és a minden részletre kiterjedő adatgyűjtés eredményeképpen 2019-ben olyan információk jutottak a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi nyomozóinak birtokába, hogy a férfi emberölés áldozatává vált. Kiderítették, hol rejtették el a holttestet, így októberben a nyomozók Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították a volt labdarúgó földi maradványait.

„A Készenléti Rendőrség munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás minden részletre kiterjedően folyamatban van” – írták a rendőrségi honlapon.

H. Attila az Eclipse-ügyben rá kiszabott szabadságvesztését tölti.

Az Eclipse-ügyről 2010 március közepén számolt be az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón, emlékeztet az MTI. Itt elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban – vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően – merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A pénzügyi nyomozók szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A PestiSrácok azt írja: a gyanú szerint a szocialista kormányok alatt milliárdokkal kitömött Eclipse Informatikai Zrt.-hez köthető büntetőügy egyik elítéltje, H. Attila gyilkolta meg Katzenbachot.

Az Eclipse-ügy a szocialista-liberális kormányok egyik nagy, politika által átszőtt, titkosszolgálati kapcsolódású bűnügyi-gazdasági botránya volt.

Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000-es években, az MSZP-kormányok idején. A botrány egy másik érintettje a Szilvásy-féle kémperben is vádlott volt. (A vád szerint orosz titkosszolgálati tiszteket engedtek be a Nemzetbiztonsági Hivatalba, hogy ott poligráfos vizsgálatnak vessenek alá magyar tiszteket. A vádlottakat végül felmentették.)

A hírportál úgy tudja, Katzenbach maradványait a H. Attilához köthető vadászbirtokon ásták ki a rendőrök. Az MTK volt labdarúgója a gyanúsított strómanja lehetett, aki „eltűnése” előtt 500 millió forintot vett magához. Katzenbach a gyilkosságot megelőzően egy levélben is arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni, és nagyon félti a családját. Az Eclipse büntetőügye ugyan jogerősen lezárult, ám a Katzenbach-ügy eredményes befejezésével kaphat igazán tiszta képet a közvélemény. A PestiSrácok értékelése szerint esély nyílt arra, hogy a gazdasági bűncselekmény eddig homályban maradt részletei is napvilágra kerüljenek, például hogy kiknél landoltak az eltüntetett milliárdok.

 

Az Eclipse-per

Az Eclipse-per 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.