Fidesz: A szegedi városvezetés arrogáns módon akarja elhallgattatni az igazságért küzdőket

Felháborítónak tartja a szegedi Fidesz és Fidelitas, hogy a városvezetés, „Botka László és emberei (...) arrogánsan próbálják elhallgattatni az igazságért küzdőket”. Erről Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnöke és Korponyai Ernő, a Fidelitas helyi elnöke beszélt csütörtökön Szegeden, sajtótájékoztatón, ahol egy bírósági ítéletre reagáltak.

Forrás: MTI2019. 05. 09. 14:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korponyai Ernő kifejtette: a szegedi parkolóbérletek ügyében tavaly a Gyulai Járásbíróság első fokon börtönbüntetésre ítélte Botka László MSZP-s polgármester közvetlen munkatársait, az egyik alpolgármestert, a jegyzőt és a kabinetfőnököt. Az ezzel összefüggésben indított fidelitasos plakátkampány miatt az említett vezetők feljelentést tettek a Fidelitas és Korponyai Ernő ellen – egyebek mellett rágalmazás és képmással való visszaélés miatt -, és 5-5 millió forint sérelemdíjat követeltek a szervezettől. A szegedi bíróság azonban első fokon elutasította a keresetüket, mondván, nem történt jogsértő magatartás – közölte a szegedi Fidelitas elnöke csütörtökön.

Szavai szerint Botka László és emberei mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy elhallgattassák a Fidelitast, hogy elhallgassák az igazságot, a mostani döntés azonban megerősítette a Fidelitast abban, hogy a szegedieknek joguk van tudomást szerezni az igazságról.

Tápai Péter felháborítónak és elítélendőnek minősítette azt az „arrogáns választ” a városvezetés részéről, amit szerinte az ügyben tanúsítottak Korponyai Ernő ellen, aki nem akart mást tenni, mint hogy a helyiek elé tárja az igazságot „a szegedi parkolási botrány néven elhíresült ügyben”.

„Nem fogjuk tűrni, hogy ilyen arrogánsan, ilyen dühödten próbálják elhallgattatni azokat, akik az igazságért küzdenek” – mondta a szegedi Fidesz alelnöke.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.