Kocsmazár miatt forr a levegő Szegeden
Nagy viták várhatóak a szegedi közgyűlés soron következő ülésén.
Nagy viták várhatóak a szegedi közgyűlés soron következő ülésén.
A város önkormányzata bőkezűen bánik vállalatai vezetőivel, és nem kell érte megszakadni.
Bemutatkoztak a baloldali jelöltek.
Gulyás Gergely szerint egy ponton bizonyosan módosítani kell a kampányfinanszírozás szabályain.
A Fidesz–KDNP a lakossággal összefogva akadályozná meg az intézmények bezárását.
A Szabad Európa nevű portál elfogultságát jól illusztrálja, hogy az egyik alapító tag Botka László tanácsadója.
Szabó Bálint mozgalmas előélettel dicsekedhet. Először akkor hallottunk róla, amikor belekeveredett egy MSZP-tagtoborzási botrányba.
Hiába támogatta Botka László, 2019 után a múlt hétvégén is kikapott a jobbikos jelölt Szegeden. A párt megyei elnöke románozással reagált.
Lázár János előre figyelmeztetett, hogy a mai nap folyamán politikai potyautasok is fognak utazni a villamossal.
A bezárt Cserepes sori piac kereskedői a padlóról próbálnak felállni, a volt igazgató a Maldív-szigetekről üzent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bécs Floridsdorf kerületében egy fiatal férfi fegyverrel rohangált a gördeszkaparkban.
A francia elnök Kína számára elfogadhatatlan kijelentést tett.
Több mint 200 települést kellett evakuálni.
Az orosz Duma egyik képviselője szerint az ukrán elnöknek egy lehetősége marad, az, hogy elbújjon valahova, mint egy féreg.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
Kína és az Egyesült Államok egyértelművé tette, hogy nem akar háborút az indiai- és csendes-óceáni térségben.
Hatból öt frontszakaszon előrenyomultak az oroszok.
A nemzetközi közösséghez szólt az izraeli miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.