Hiába a botrányos tömegközlekedés, ömlik a szegedi cégvezetőkhöz a prémium

A város önkormányzata bőkezűen bánik vállalatai vezetőivel, és nem kell érte megszakadni.

Forrás: Csongrád-Csanád vármegyei hírportál2024. 07. 29. 13:05
Fotó: Faludi Imre
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kell túl sok mindennek megfelelni a Szeged tulajdonában lévő cégek vezetőinek, a város vezetés ömleszti nekik a prémiumot – mutatott rá a Délmagyar. A hírportál kifejtette: az egyik önkormányzati feltétel az önkormányzati tulajdonú állandó garázsrendeltetésű helyiségek bérleti díjának felülvizsgálata, vagyis bérleti díjat emelhetett. A másik két feltétel, hogy emelje a dolgozók bérét, valamint hogy kidolgozzanak egy pontszámító rendszert, amit a lakások bérbeadásakor használnak.

A szegedi közgyűlés Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága végül úgy látta, az IKV elnök-vezérigazgatója, Csarnó Zsuzsánna ezeket teljesítette, és megszavazták neki a prémiumot. 

Hiába érkezik valami botrányos hír az IKV-ról, a vezető több mint 3,5 millió forint prémiumot kapott.

A másik leginkább szem előtt lévő cég, a Szegedi Közlekedési Kft., amelyet a hírportál szerint a járműveken való elviselhetetlen a hőség és kosz jellemez. Az ügyvezető igazgató felé sem voltak túl nagy elvárások: Knezevics Viktornak egyebek mellett ki kellett dolgoznia egy ingatlangazdálkodási stratégiát és egy fenntarthatósági jelentést kellett készítenie. Az ügyvezető igazgató havonta több mint egymillió forintot keres, és természetesen jár neki a négymilliós jutalom – jegyezte meg a hírportál.

Borítókép: A szegedi városháza (Fotó: MTVA/Faludi Imre)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.