Fontos, hogy a fiatalok a szülőföldjükön akarjanak boldogulni

Nagyon fontos, hogy minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén akarjon boldogulni – hangsúlyozta Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke vajdasági körútjának első állomását követően az MTI-nek telefonon.

Forrás: MTI2020. 06. 12. 19:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, a Fidelitas és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ifjúsági szervezetének meghívására érkezett a Vajdaságba, a két szervezet között ugyanis régóta jó az együttműködés. „Nekünk célunk és feladatunk, hogy ezt az együttműködést minden szinten erősítsük” – húzta alá.

Kiemelte, hogy a körút során fiatalokkal beszélgetnek az elmúlt időszak eredményeiről és a jövőbeli tervekről. „Ha megnézzük, hogy milyen programok azok, amelyek elősegítik a fiatalok szülőföldön maradását és szülőföldön való boldogulását itt a Vajdaságban, akkor látjuk, hogy van gazdaságfejlesztés, gazdaságélénkítés, vállalkozás-alapításához történő hozzájárulás, támogatás a mezőgazdaság vagy a turizmus területén, házvásárlási támogatás. Emellett pedig az is fontos, hogy a fiatalok között jó legyen az együttműködés, és minél több fiatal döntsön úgy, hogy a szülőföldjén akarjon boldogulni” – részletezte Illés Boglárka.

Mivel június 21-én általános választásokat tartanak Szerbiában, a Fidelitas elnöke a VMSZ támogatásáról sem feledkezett meg. Mint mondta: a Vajdasági Magyar Szövetség már a múltban is bizonyított, és az az érdekképviseleti tevékenység, amelyet végeznek, minden szempontból elősegíti a fiatalok életét. A VMSZ az a politikai erő, amely kiszámítható és stabil jövőt tud biztosítani a vajdasági magyaroknak és a vajdasági magyar fiataloknak – közölte.

Hozzátette: éppen ezért fontos, hogy a jövő vasárnap minél többen elmenjenek szavazni, és lehetőség szerint minél több VMSZ által delegált képviselőt juttassanak be a megfelelő döntéshozatali fórumokba országos, tartományi és önkormányzati szinten.

Illés Boglárka pénteken Újvidékre és Adára, szombaton Topolyára és Szabadkára látogat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.