Gyilkos elmék rémtettei a törvényszéken

Rendhagyó előadás-sorozatnak adott helyet a Debreceni Járásbíróság díszterme, ahol a leghírhedtebb román sorozatgyilkosról, a martfűi rémről, egy amerikai iskolai lövöldözésről hallhattak elemző előadásokat büntetőbírák mellett az ügyészség és a rendőrség képviselői.

2020. 02. 24. 12:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Régebbi, a lakosság körében és a sajtóban is nagy visszhangot kiváltott bűncselekményekről tartottak előadás-sorozatot a Debreceni Járásbíróságon. Kádár Hunor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa a kolozsvári sorozatgyilkos, a „kalapácsos ember” történetét ismertette. A leghírhedtebb romániai sorozatgyilkos 1972 szeptemberében ölt először, áldozatát, egy nőt a Szamos folyó partján találtak meg. Szó esett az elkövetés módjáról, eszközéről, azokról az apró nyomokról, amelyek később elvezettek az elkövetőig. Indítékot a nyomozók sokáig nem találtak a hét emberölés, illetve kísérlet tárgyában. A rendőrök azért nevezték el „kalapácsos embernek”, mert azt valószínűsítették, hogy az elkövetés eszköze egy kalapács lehetett.

Akkoriban a legfelkészültebb romániai nyomozót, Dumitru Ceacanica ezredest és csapatát állították rá az ügyre. A rendőrök egy pszichiát­riai betegre gyanakodtak, és a szexuális indíttatást is megállapították. Nehezítette a nyomozást, hogy a tettes az áldozatok lakását felgyújtotta, továbbá az egyik nő, aki túlélte a támadást, hazudott arról, hogy ­ismeri-e az elkövetőt. Megállapították, hogy a gyilkos Kolozsváron született, para­noid skizofrén és már állt pszichiát­riai kezelés alatt. Korábban mozdonyvezetőként dolgozott, egyszer maximális sebességgel áthajtott egy vasútállomáson, ezzel több ember életét veszélyeztette. Amikor elfogták, a házkutatás során a férfi elmondta, hogy a ruhásszekrényében találkozott a sátánnal, valamint a szekrényben tartotta azokat a füzeteket, amelyekben leírta a gyilkosságokat és a sátáni parancsokat arról, hogyan kell a bűncselekményeket elkövetnie. Két „tolvajkulcsot” is találtak a házában, amelyekkel az áldozatok lakásába észrevétlenül be tudott jutni. Kóros elmeállapota miatt a bíróság felmentette a férfit, azonban elrendelte kényszergyógykezelését. Az 1993 decemberében bekövetkezett haláláig a pszichiátriai intézményben kezelték.

Vádlottak padján a pécsi egyetemi lövöldözés tettese
Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Varga Árpád, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség főügyésze Kírják János törvénysértő elítélésének okairól és következményeiről tartott előadást. A „martfűi rém” történetét könyvben, színházban és filmben is feldolgozták. A Kovács Péter által az ötvenes évek vége felé és hatvanas évek elején elkövetett gyilkosságokhoz kötődik a korabeli magyar bűnüldözés egyik legnagyobb szakmai hibája, hiszen helyette Kírjákot ítélték el először. Az előadó bemutatta, hogy a bűnüldöző hatóságokra milyen jelentős nyomás nehezedett, így mindenáron gyors eredményt akartak felmutatni a lakosság megnyugtatása érdekében. Az előadó részletesen ismertette az ügyet egy szemtanú vallomásától kezdve Kírják János kikényszerített beismerő vallomásán át egészen addig, míg az ügy megoldódott, a valódi elkövetőt felelősségre vonták és Kírják János törvénysértő elítélése ügyében levonták a konzekvenciákat.

Domokos Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára az 1999. április 20-án az Amerikai Egyesült Államokban, a Columbine gimnáziumban történt iskolai lövöldözés részleteit és háttér-információit ismertette. A két tizenéves diák a fegyveres ámokfutása során meggyilkolt tizenkét diákot és egy tanárt, megsebesített 21 embert, majd öngyilkosok lettek. Magyarországhoz kötődően az előadó a 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán történt lövöldözést említette. Az egyetem egyik hallgatója, Gere Ákos lelőtte csoporttársát, két másikat és a takarítónőt megsebesítette. Ez volt az első eset a magyar kriminalisztika történe­tében, hogy egy tanintézményben fegyveres támadást hajtottak végre. A támadó életfogytiglani fegyházbüntetését tölti, legkorábban 2039-ben vizsgálhatják felül a feltételes szabadlábra helyezését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.