Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kifejtette:

Menczer Tamás videóban mutatja meg az ellentmondást Magyar Péter tettei és szavai között
A Tisza Párt elnöke bort iszik és vizet prédikál.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kifejtette:
„a Demokratikus Koalíció és a főpolgármester az oltásügyben szándékosan megtéveszti az embereket, amit a baloldali lakájmédia készséggel és kritikátlanul kiszolgál”.
Még a Brüsszelt szinte soha nem kritizáló német kormánypártok szerint is az Európai Bizottság elrontotta a vakcinabeszerzést, ezért áll Európa rosszabbul, mint az Egyesült Államok, Anglia, Izrael vagy Szerbia. Magyarország a péntek este engedélyezett Janssen-vakcinát is beleszámítva több mint 12 millió ember oltásához elegendő vakcinát kötött le az uniós beszerzésből, ami másfélszer több, mint hazánk teljes lakossága.
„A kormány minden uniós vakcinát lekötött, amit a gyártók idén októberig vállaltak leszállítani. Hiába, az uniós beszerzésű vakcinák lassan érkeznek.”
Karácsony Gergely főpolgármester mindezek ellenére úgy nyilatkozott, hogy ha a kormánynak nem kell az a másfél millió vakcina, amelyet eddig nem hívtak le az uniós beszerzési programban, akkor azt adják oda a fővárosnak. „Adják ide ezt a másfél millió vakcinát, és mi beoltjuk Budapestet!” – követelte korábban Budapest főpolgármestere. Gyurcsány pártja szerint pedig a kormány tudatosan nem rendelt elegendő mennyiséget az uniós vakcinából, hogy tovább folytassa az EU-ellenes kampányt – értékelte írásában Gulyás Gergely az ellenzék hozzáállását a járványhoz.
Gulyás Gergely a bejegyzésében azt írta, hogy Gyurcsány és Karácsony egy gyékényen árul, a DK és a főpolgármester nyilatkozata megtévesztő és tisztességtelen. Az említett másfél millió Moderna-vakcinát 2021 decemberében szállítaná le Brüsszel. Az oltásellenes baloldal főpolgármestere lehet, hogy csak idén decemberben szeretné megkezdeni a budapestiek oltását, de szerencsére nem a baloldal feladata a vakcinabeszerzés. Ha az övék lenne, akkor most hétszázezerrel, májusig pedig hétmillióval kevesebb vakcina állna Magyarország rendelkezésére. Ha a baloldal lenne kormányon, kevesebben lennének védettek és többen halnának meg – közölte írásában a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Eddig Gyurcsány Ferencék úgy próbáltak ártani az országnak, hogy bizalmatlanságot igyekeztek kelteni a magyar hatóságok által engedélyezett, világszerte több millió embernek védettséget nyújtó orosz és kínai vakcinákkal szemben. A főpolgármester pedig vagy csak decemberben kezdené meg az oltást, vagy tudatosan akarja becsapni az embereket a vakcinabeszerzésekkel kapcsolatban. A Gyurcsány-koalícióról eddig is tudtuk, hogy oltásellenesek. Akik ilyen nyilatkozatokat tesznek, azokról joggal feltételezzük, hogy valójában abban érdekeltek, hogy a járvány elhúzódásából politikai tőkét kovácsoljanak. Úgy látszik, mégis azt a stratégiát követik, amit Krekó Péter, a baloldal vezető politikai elemzője januárban kikotyogott Brüsszelben. Bár Gyurcsány Karácsony Gergelyre a cigis ávós szerepét osztotta, most mégis botot ragadott. Legalább arra az időre érdemes lenne letenni, amíg az ország erejét megfeszítve küzd a járvány ellen – olvasható Gulyás Gergely bejegyzésében.
A Tisza Párt elnöke bort iszik és vizet prédikál.
Kedd reggelig csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei.
Varga Judit megszólalása óriási belső feszültséget okozott a Tisza köreiben.
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.
A Tisza Párt elnöke bort iszik és vizet prédikál.
Kedd reggelig csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei.
Varga Judit megszólalása óriási belső feszültséget okozott a Tisza köreiben.
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.