Hamarosan érkezik a kínai vakcina dokumentációja

Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Facebookon.

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook,MTI2020. 12. 05. 12:37
MENCZER Tams
Budapest, 2019. szeptember 18. Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelõs államtitkár sajtótájékoztatót tart a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. szeptember 18-án. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciája fõszervezõjeként 5 millió forintot adományoz a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek az iraki veszélyeztetett helyzetben lévõ keresztény közösségek támogatására. MTI/Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég – közölte az MTI.

Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról – jelezte, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.

A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd – mondta az államtitkár.

– Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is.

Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer – az EU-s tájékoztatás szerint – első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja el.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.