Hantázik az uniós bíróság a Sargentini-ügyben

„Újra jogellenes módszerekkel küzd az EU a jogállamiságért, és próbálja legitimálni a Sargentini-jelentést.”

Magyar Nemzet
2020. 12. 03. 17:35
null
Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újra jogellenes módszerekkel küzd az EU a „jogállamiságért”, és próbálja legitimálni a Sargentini-jelentést – hívja fel a figyelmet az Alapjogokért Központ legfrissebb gyorselemzésében. Mint azt korábban megírtuk, Soros György milliárdos spekuláns alapítványain, illetve az általa finanszírozott nem kormányzati szervezeteken keresztül behálózta az Európa Tanácsot és az Emberi Jogok Európai Bíróságát (EJEB) is, a testület által meghozott ítéleteken keresztül pedig a nemzetállamokat is destabilizálja.

Most az uniós bíróság főtanácsnoka állítja azt az EP-ben kétharmados többséget igénylő Sargentini-jelentés szavazásáról, hogy a kétharmad nem is különleges többség; valamint azt is, hogy

amikor egy képviselő aktívan megnyomja a „tartózkodom” gombot, azt valójában úgy kell tekinteni, mintha nem szavazott, vagyis ott se lett volna.

Michal Bobek főtanácsnok ezzel – a jogot valójában a demokrácia ellen felhasználó érvelésével –

igyekszik legitimálni azt a Sargentini-jelentést, amely szintén megalapozatlan érvek alapján

indította el Magyarországgal szemben a jogállamisági eljárást 2018 őszén.

Az Európai Unió Bírósága nagy valószínűséggel el fogja utasítani a magyar kormány keresetét, amelyben Budapest a Sargentini-jelentés 2018-as megszavazásának jogszerűtlen módjára hivatkozott, holott a jelentés alapján indított, Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás azóta sem vezetett eredményre, annak tartalmát sorozatos kritikák érik Brüsszelben is.

Az Európai Néppárt szerdai európai parlamenti frakcióülésén vita kerekedett a magyar és lengyel költségvetési vétó miatt. Manfred Weber, a néppárti frakcióvezető a jogállamisági diskurzus margóján pedig azt találta mondani:

a magyar jogállamiságot elítélő Sargentini-jelentés érvei nem állnák meg a helyüket az Európai Unió Bírósága előtt.

A bajor politikus tehát kimondta a magyar kormány korábbi érvét, miszerint jogi szempontból aggályos a dokumentum – értesült lapunk néppárti forrásokból.

Az Alapjogokért Központ gyorselemzése teljes terjedelmében itt olvasható:

https://www.facebook.com/alapjogokert/photos/a.769799143052160/3876100792421964/

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.