Három-négy hétre elegendő készlete van a szociális intézményeknek

A szociális intézmények felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára, felhalmozott egészségügyi készleteik legalább három-négy hétre elegendőek – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2020. 09. 18. 11:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila elmondta, már elrendelték az intézményelhagyási és látogatási tilalmat, a védőeszközök is rendelkezésre állnak, mivel minden fenntartó kapott elegendőt a központi tartalékból.

A műsorban kitértek a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjára is. Elhangzott, hogy a gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada nevelőszülőknél él.

Fülöp Attila ennek kapcsán elmondta, a mentorprogram legfontosabb üzenete, hogy a gyermekvédelmi szakemberek munkája önmagában nem elegendő, szükség van a társadalmi és a gazdasági szereplők támogatására is. Hozzátette, a Svét hozzájárul, hogy amikor a gyermekek elhagyják a gyermekvédelmi rendszert, akkor munkához jussanak például a vendéglátásban.

Elmondta azt is, a kormány Befogadlak programja 2010 óta szolgálja azt a célt, hogy minél több gyermek nőhessen fel családoknál, nevelőszülők körében.

„Jó az irány, jól állunk, most már 5800 szülőnk van, nem volt még ennyi, s a gyermekek több mint kétharmada nevelőszülőnél van, de ez még nem jelenti azt, hogy elvégeztük a munkát” – fogalmazott az államtitkár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.