Csatatérré változtatná az ellenzék a településeket

Az ellenzék az országos politikához használná ugródeszkának az önkormányzati pozícióit, vagyis a kormánnyal szembeni konfliktusaikat helyi szinteken is megjelenítenék, akár az adott település kárára is – vélik a lapunk által megkérdezett elemzők. Egyikük arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormánnyal szemben álló erők kedvenc ígérete a közvetlenül megkapott uniós forrásokról semmi mást nem jelent, mint azt, hogy hajlandók a támogatásért cserébe migránsokat befogadni.

Bácskai Balázs, Kárpáti András
2019. 10. 04. 6:05
null
A plakátszlogenek magukért beszélnek, és Karácsony Gergely nyíltan ki is mondta, mit gondolnak: akié a vár(os), azé a hatalom Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi időközi polgármester-választást Hódmezővásárhelyen megnyerő Márki-Zay Péter példája remekül megmutatja, hogy mire készül az ellenzék. A városvezető a társaival megalapította a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, amely ugyan nem alakult párttá, ám például létrehozott egy országos adatbázist, amelyben az ellenzéki szavazókat próbálja orientálni azzal, hogy megnevezi az esélyes jelöltet a kormánypártok leváltására. Márki-Zay emellett számos ellenzéki eseményen szólalt fel az elmúlt másfél évben. Mindezek mellett a polgármester folyamatosan harcol a helyi Fidesszel és Lázár János országgyűlési képviselővel, így a városban elszabadultak az indulatok. A képviselő-testületi üléseken folyamatosan személyeskedő veszekedésig fajulnak a viták. Egy tavaly októberi gyűlésen, ahol a polgármester is felszólalt a helyi focicsapat ügyé­ben, a Hódmezővásárhelyi FC vezetőjét akasztással fenyegették meg Márki-Zay hívei; az esetről videó is készült.

A plakátszlogenek magukért beszélnek, és Karácsony Gergely nyíltan ki is mondta, mit gondolnak: akié a vár(os), azé a hatalom
Fotó: Havran Zoltán

Egy időben közelebbi példa: Karácsony Gergely a Republikon Intézet szep­tember végi eseményén felszólalva arra utalt, hogy megválasztása esetén hídfőállásként használná Budapestet. – A jobboldali populizmus politikájának az ellensúlya mégiscsak a nagyvárosokban jön létre. A nagyvárosok lehetnek azok, ahonnan vissza tudjuk szerezni az ország szabadságát is – mondta a főpolgármester-jelölt. Hozzátette: egy választási győzelem „nyitja meg az ajtót, hogy az egész országot meg tudjuk változtatni, és hogy legyűrjük azt a kórt, ami akkor támadta meg az európai politikát, sőt a világpolitikát, amikor a leginkább egészségesen kellene döntenünk”. Kérdéses, hogy egy szabadságharc levezénylése mellett mennyi ideje maradna Karácsonynak arra, hogy a budapestiek problémáival foglalkozzon.

A Budapest XXIII. kerületében, Soroksáron induló jelölt még őszintébben beszélt. A Jobbik pártlapjának, az Alfahírnek adott interjújában Bereczki Miklós így fogalmaz, amikor azt kérdezik tőle, hogy mennyire fontos az ellenzéknek Budapest megnyerése: „Szerintem ez a kulcskérdés, ha 2022-ben kormányváltást akarunk. A nagyvárosok szoktak politikai változásokat generálni, ez a világon mindenhol így zajlik. Ha Budapesten összejön a többség, akkor azzal egy komoly hídfőállást sikerülne felépíteni a kormányzattal szemben” – mondta a jobbikos politikus.

Csatatérré változtatnák a településeket és a helyi önkormányzatokat is
Fotó: Mátrai Dávid

– Az ellenzék az önkormányzatokra mint lehetséges gazdasági erőforrásokra tekint. Október 13-án számukra az a cél, hogy minél több település politikai és gazdasági irányítása felett átvegyék a kontrollt, a megszerzett pozíciókat pedig arra használják fel, hogy a kormánnyal szembeni konfliktusaikat helyi szinteken is megjelenítsék, akár az adott település kárára is – jelentette ki lapunknak Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. Szavai szerint tehát számukra nem a települések fejlesztése, hanem új ellenzéki csataterek létrehozása a tét október 13-án.

– Rá­adásul mindezt olyan szivárványkoalíciókkal próbálják meg elérni, amelyek magukat függetlennek, civilnek nevezve rejtik el a DK-tól a Momentumon át a Jobbikig tartó együttműködést helyi szinten. A kérdés azonban az, hogy egy ilyen, nehéz múlttal bíró és hosszú távú összefogásra bizonyítottan alkalmatlan olvasztótégely-stratégia szolgál-e helyi vagy önkormányzati érdekeket? Erről is döntenek majd október 13-án a választók – fogalmazott a politológus.

Kiszelly Zoltán politológus, a Magyar Nemzetnek értékelve arra hívta fel a figyelmet: amikor az ellenzék azzal kampányol, hogy több uniós fejlesztési forrást kapjanak közvetlenül az önkormányzatok, nem beszélnek arról, hogy az ­Európai Parlament (EP) asztalán lévő javaslatokban azoknak az önkormányzatoknak a támogatása szerepel, amelyek migránsokat fogadnak be.

– A bevándorláspárti többség már sok EP-bizottságban elfogadta ezeket a javaslatokat, mint ahogy például már a Soros-szervezetek pénzét is megháromszorozták – mutatott rá az elemző, megjegyezve: mások mellett Botka László, Szeged szocialista polgármestere és a Zuglót vezető Karácsony Gergely többször tettek migrációpárti nyilatkozatot és támogattak ilyen intézkedéseket. Az igazgató ugyancsak hangsúlyozta, hogy a fentiek mentén az ellenzék csak ugródeszkának használná az önkormányzatokat, nem pedig a helyi lakosok érdekében járnának el.

Nem a kormányzati szándék hiányzik

Az ellenzéki jelöltek egyfajta háborús hídfőállás-foglalásnak tekintik az október 13-i választást, amely esélyt adhat a következő parlamenti voksoláson a kormánypártokkal szembeni küzdelemre – jelentette ki szerda este a Miniszterelnökséget vezető miniszter Egerben. Gulyás Gergely hangsúlyozta: hosszú vita zajlik a hazai közéletben arról, hogy mennyire előnyös, ha egy településnek kormánypárti polgármestere van. Abban már egyetértés látszik, hogy nem hátrányos, ugyanakkor e tekintetben mégis sajátos helyzet alakult ki – mondta. Hozzátette: nem a kormány együttműködési szándéka hiányzik ugyanis, hanem az ellenzéki jelöltek folytatnak a kormány ellen durva és méltánytalan kampányt, amiből egyértelműen látszik: ha nyernek, nekik nem a helyi közügyek színvonalas intézése, a közösség és a település felvirágoztatása a céljuk. Annyi bizonyos, ha valahol önkormányzati tisztségekről így gondolkodnak, az nem fog jót tenni az érintett településnek a kormány legjobb szándéka ellenére sem – jegyezte meg.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.