Folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák, hétfő délelőtt a nemzetiségi nyelv és irodalom, délután pedig a filozófia tantárgyak számonkérései következnek.
Magyar Péter és Gyurcsány újra egymásra talált
Egy követ fújnak az ellenzéki politikusok.
Folytatódnak az írásbeli érettségi vizsgák, hétfő délelőtt a nemzetiségi nyelv és irodalom, délután pedig a filozófia tantárgyak számonkérései következnek.
A diákok a horvát, német, román, szerb és szlovák nemzetiségi vizsgákat tehetik le. A hét további részében pedig a választott tantárgyak következnek, hátra van még például a földrajz, biológia vagy a kémia is. Ezeken a vizsgákon egyébként a múlt hetinél jóval kevesebben vesznek részt, így egészségügyi szempontból is kevésbé kockázatos az előttünk álló hét. Az eddigi vizsgák egyébként országszerte fennakadás nélkül, az óvintézkedések szigorú betartásával zajlottak le.
A teljes vizsgaidőszakban összesen 69.470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül további 14.830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők együttesen közel 355.300 vizsgát teljesítenek.
Mint lapunk megírta: a járványveszély miatt szóbeli vizsga az idén csak nagyon kevés esetben szervezhető, az érintett tantárgyak közé tartozik például bibliaismeret, a judaisztika, a hittan vagy a testnevelés. A szóbelikre jövő hónapban, június 4. és 16 között kerül sor.
Egy követ fújnak az ellenzéki politikusok.
Politikai nyomásgyakorlás áll a szankció mögött Kiszelly Zoltán szerint.
Péntekig élvezhetjük az enyhe időt.
A mentőszolgálat biztosította az ellátás folyamatosságát.
Újabb lelepleződés: Magyar Péter pártja egy egri lángosozó helyére van bejegyezve
Szoboszlai Dominik klubja nagy változás előtt? Elon Musk hozhatja el
Te is megmosod? Ez az a négy élelmiszer, amit sosem lenne szabad megmosni főzés előtt!
Olyannyira nem igaz, hogy nem jönnek uniós pénzek, hogy már 4 ezer milliárdot elköltött a kormány
Most jött: óriási csattanás hallatszott a főúton, most mentenek, roncsok amíg ellátni
Orosz gáz: az első európai ország egy részében már elfogyott – a kormányzó felszólította a lakosságot, hogy fával fűtsenek
Rendkívüli hír a Real Madrid csapatánál, de Ancelotti előre tudta, hogy ez lesz
Az Arsenal otthon kapott pofont a Ligakupa-elődöntőben
Egy cafka a barátnőd! – zengett a stadion, a Nottingham csatára frappánsan reagált
Szalah hat szóval vágott vissza a Liverpool legendájának
Kiderült az igazság: nagy bajba került Csintalan Sándor
Pressman elvtárs búcsúajándéka
Egy követ fújnak az ellenzéki politikusok.
Politikai nyomásgyakorlás áll a szankció mögött Kiszelly Zoltán szerint.
Péntekig élvezhetjük az enyhe időt.
A mentőszolgálat biztosította az ellátás folyamatosságát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.