ITM: A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt

György László elmondta, Magyarország továbbra is az unió jobban teljesítő országai közé tartozik.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2020. 08. 17. 13:24
null
Ma már nem ritkaság: kesztyű és maszk is van az eladón Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gazdaságvédelmi akcióterv rövid távon eredményes volt, hiszen kilenc hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, a foglalkoztatottak száma pedig júniusban elérte a januári értéket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstartégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Budapesten, a hétfői sajtótájékoztatón.

György László hozzátette,

a kormány eredményesen lépett fel a munkahelyek megőrzéséért is, amit az mutat, hogy májusban – a foglalkoztatás mélypontján – Magyarországé volt a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi ráta az Európai Unióban.

A második negyedéves GDP-adatról megjegyezte, a mutató azt jelzi, hogy Magyarország továbbra is az unió jobban teljesítő országai közé tartozik.

2013 és 2019 között az unióban a magyar gazdaság növekedési üteme a top ötben volt – mondta, hozzátéve: a kormány azon dolgozik, hogy a növekedési ütem a következő hét évben is két százalékponttal haladja meg az unió átlagát.

György László szerint

a munka- és tudásalapú magyar gazdaság bővítésében fontos mérföldkőnek számít a szak- és felnőttképzési diákhitel bevezetése, amely azt célozza, hogy a szak- és a felnőttképzésben tanulók ugyanolyan feltételekkel jussanak képzési hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. Ez az intézkedés azért fontos, mert a XXI. században gyorsan változnak a munkavállalók képzésére vonatkozó munkaadói igények – tette hozzá.

A képzések finanszírozására a felnőttképzési és szakképzési diákhitel ötszázezer forintig igényelhető, nullaszázalékos kamattal. A megélhetési kiadások fedezésére pedig havonta legfeljebb 150 ezer forint szabad felhasználású képzési hitel érhető el, 1,99 százalékos kamat mellett.

Az államtitkár szólt arról is, hogy augusztus végén megjelenik meg a Vállalati fehérkönyv, amelynek célja, hogy felkészítse a magyar vállalkozásokat a koronavírus-válság második hullámára. A kötetben egyebek mellett a munkavállalók egészségének védelmét szolgáló intézkedéseket mutatnak be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.