Jó heccnek gondolták a kollégium felgyújtását

Jó heccnek gondolták a Ráday utcai kollégium felgyújtását azok a fiúk, akik közül ketten 16 évesek sem voltak, a harmadik pedig épphogy betöltötte azt 2019-ben. A tűzvészben egy 45 éves, négygyermekes apa életét vesztette.

2021. 05. 11. 11:39
null
Az egyik gyújtogatással vádolt fiatal érkezik a tárgyalásra. A két tűzoltó résztvett a Ráday utcai lángoló kollégium oltásában. Forrás: HírTV Riasztás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyek gyakorlásától eltiltást kért a Ráday utcai kollégiumot felgyújtókra. A gyújtogatást a Büntetőtörvénykönyv felnőtt elkövetők esetén öttől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel bünteti.

A kollégium felgyújtásakor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalokra legfeljebb tíz, a tizenhatodik életévét betöltöttre pedig maximum tizenöt év szabható ki.

Az egyik gyújtogatással vádolt fiatal érkezik a tárgyalásra. A két tűzoltó részt vett a Ráday utcai lángoló kollégium oltásában
Fotó: HírTV Riasztás

A vádlottak 2019. január 23-án este gyújtogattak Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt. Az épületegyüttesben működött a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala és levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. A Ráday Kollégiumban a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán és más egyetemeken tanuló diákok éltek.

A helyszínre 5-ös, kiemelt riasztásra húsz járművel, több mint hatvan tűzoltó érkezett. Az első és legfontosabb dolguk volt, hogy mindenkit kitereljenek az épületből, illetve, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését, ezzel megmentve a felbecsülhetetlen múzeumi és irattári anyagokat. A kollégiumból kilencven, az épület melletti társasházból pedig ötven embert menekítettek ki. A kollégium egyik lakója azonban meghalt.

A tűz felemésztette a kollégium belsejét. Olyan hevesen égett, hogy még a radiátorok is megolvadtak
Fotó: Katasztrófavédelem

A HírTV Riasztás című bűnügyi műsorában ma este a perelőkészítő ülésről, a történtekről ad pontos képet.

– Amikor először bejöttünk a szobákba, volt olyan szoba, amelyikben még az asztalon ott volt a pohárban félig a tea, a beleharapott kifli, a laptopoknak még villogott a lámpája. Egy olyan döbbenetes kép, amikor csak azt láttuk, hogy perceken belül menni kell azért, hogy az élet megmaradjon – elevenítette fel Veres Sándor a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka.

A tűzvész másnapjának hajnalán a tűzoltók még az üszkös romokon dolgoztak, aztán a következő napra kiderült, hogy gyújtogatás történt. Még aznap előállítottak három tizenévest, akikről kiderült, hogy csak brahiból gyújtogattak.

A srácok együtt csellengtek aznap délután, amikor Attilának, az azóta elsőrendű vádlottá avanzsált fiúnak az a hatalmas ötlete támadt, hogy gyújtsanak fel valamit. Ezért leszakítottak egy köztéri plakátdarabot, hogy azt majd a közeli játszótéren

meggyújtják. A vádlottak ezután egy kisboltban egy üveg acetont vásároltak, hogy az égés folyamatát felgyorsítsák. Amikor a vádlottak a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a kollégium bejárathoz támasztott matracot, amely félig takarta a bejárati ajtót. Ekkor jött az ötlet, hogy a letépett papír helyett a matracot gyújtsák meg. Megvárták, míg a járókelők elhagyták a környéket, majd Attila a körömlakklemosót a matracra locsolta.

Az aceton miatt a matrac azonnal meggyulladt, a tűz fellángolt, majd a vádlottak elfutottak. Két-három percen belül a vasajtó 500 Celsius-fokosra hevült, a sugárzó hőtől pedig meggyulladt a mögötte álló szekrény. A lépcsőházban kialakult kéményhatás miatt a tűz gyorsan terjedt felfelé. A diákok hamar el tudták hagyni az épületet, a vendégszoba lakója, egy négygyermekes férfi azonban nem.

A Ráday utcai kollégium olyan mértékben égett ki, hogy el kellett bontani
Fotó: Katasztrófavédelem

„Bekopogtak a 322-es vendégszobába is, azonban a kulcsra zárt ajtó mögött nem észlelték Farkas Zoltán jelenlétét, aki későn vette észre a tüzet, helyismeret hiányában rosszul választotta meg a menekülés irányát, ezért közvetlenül belélegezte a forró levegőt, majd a harmadik emeleti lépcsőfordulóban összeesett, és életét vesztette. A teste a felismerhetetlenségig megégett.”

Ezért a fiatalokat halált előidéző közveszély okozással vádolta meg az ügyészség.

A szobák berendezéseiben negyvenmillió, a diákok dolgaiban 15 millió forintos kár keletkezett. A tűz annyira tönkretette az épületet, hogy el kellett bontani, amelynek költsége megközelítette a 220 millió forintot.

A perelőkészítő ülésen az ügyészség az első- és másodrendű vádlottnak hét és fél, a harmadrendűnek hat év nyolc hónap letöltendő börtönt ajánlott, amennyiben beismerik bűnösségüket. Mindhárman visszautasították a lehetőséget, és tárgyalást kértek.

K. Attila novemberben lesz 18 éves.

– Azt beismerem, hogy meggyújtottam a matracot, viszont azt nem ismerem be, hogy miattam gyulladt volna fel a kollégium, és halt volna meg egy ember.

A másodrendű vádlott, K. Sándor januárban töltötte be a 18-at.

– A vádbeli minősítést nem ismerem el, de azt elismerem, hogy Attilának én adtam oda az öngyújtómat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a tűz a matracról továbbterjedhet, legfőképp azt sem, hogy egy ember életét veszíti. Nagyon sajnálom, ami történt.

A harmadrendű B. Armand júliusban lesz 18 éves. Ő semmit sem mondott az előkészítő ülésen.

Az áldozat családját képviselő Gál András szerint az ügyészség nem a tényleges bűnösök ellen emelt vádat. Azt állítja, a tizenéves fiúk a matracot gyújtották fel, és ahogy a szakértői vélemény is megállapította, az épület nem gyulladt volna ki, ha a kollégiumban nem tároltak volna szabálytalanul éghető anyagokat. Álláspontja szerint a 45 éves férfi halálához a kollégium leégése vezetett, de az ügyészség az intézmény felelősségét nem firtatja.

A per bizonyítási eljárással folytatódik szeptember 22-én.

A leégett épület helyén már épül az új kollégium. A beruházás négymilliárd forintból valósul meg, és várhatóan 2022-ben adják majd át.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.