Jogszerű volt a Klubrádió kizárása a frekvenciapályázatról

Elvesztette a Klubrádió a Médiatanács ellen indított pert, amelyet a frekvenciapályázatról való kizárással kapcsolatban indított.

Forrás: HVG2021. 05. 06. 18:22
null
A rendszeres szabálysértések vezettek ahhoz, hogy a rádió elvesztette a frekvenciáját Fotó: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Törvényszék szerint az NMHH Médiatanácsa minden tekintetben teljesen jogszerűen, a médiatörvény és a pályázati felhívás szövege alapján járva döntött úgy, hogy kizárja a Klubrádió Zrt.-t a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból – számolt be az ítéletről a Média1.

A portál információi szerint Dr. Rácz Krisztina, a háromfős bírói tanács elnöke azt nyilatkozta, hogy a Médiatanácsnak a pályázat benyújtásakor érvényes állapot alapján kellett meghoznia határozatát, és a rendelkezésére álló közhiteles nyilvántartásokból, tényekből hozta meg határozatát a kizáráskor.

A dokumentumok alapján a Klubrádió saját tőkéje több mint 400 milliós mínuszban volt

– olvasható.

A bírónő a Klubrádió Reggeli Gyors című műsoráról azt mondta:

– a műsortervet tartalmazó formanyomtatványban ellentmondó adatokat adtak meg, egyszer 187 percet, egyszer 55 percet jelölve meg

– ismertette a lap.

A Magyar Nemzet is megírta, hogy márciusban eredménytelenül zárult le a a frekvencia pályázati eljárása, miután az egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult.

Nem ez az első eset, hogy a bíróság elmarasztalja a rádiót, miután a médiaszolgáltatási díjak kapcsán korábban már volt jogvita a Klubrádió és az NMHH között. Akkor a balliberális médiumot harmincmillió forintos perköltség megfizetésére kötelezték.

A Médiatanács 2020. szeptember 11-én jelentette be, hogy elutasította a Klubrádió kérelmét a 2021. február 14-én lejáró rádiós jogosultságának meghosszabbítására. Azóta a csatorna már nem sugároz, csak interneten hallgatható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.