Karácsony a turizmus védelme helyett bringasztrádákat vizionál

Annak ellenére, hogy a budapestiek körében hatalmas felháborodást okozott az autósávokból lett kerékpár utak, majd ezt követte a járdára vezetett balesetveszélyes bringasávok, a Karácsony Gergely vezette főváros nem áll le a közutak funkciójának a váltogatásával. Tíz pontos tervet dolgoztak ki arra, hogy a kerékpáros, a rolleres és a gyalogos forgalmat előnybe helyezze az autós közlekedéssel szemben. Ennek egyik eszköze a bringasztráda útvonalainak a kijelölése, ahogy írják ehhez felül kell vizsgálni Budapest összes közútjait. Mindezt a koronavírus-járvány közepén, amikor a fővárosnak az emberek életét és a turizmusból élők munkáját kellene védenie.

2020. 09. 23. 20:24
null
Fotó: Purger Tamas
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Közlekedési Központ a budapesti aktív- és mikromobilitás (gyaloglás, kerékpározás és kis elektromos járművek – pl. rollerek) helyzetéről, jövőjéről és a lehetséges intézkedési területekről, illetve a bringasztráda-hálózatról készített vitaindító dokumentumot. Ennek alapján a Főpolgármesteri Hivatal és a BKK „széles körű véleményezési és szakmai tervezési folyamatot” indít el egy „mikromobilitási stratégia” elkészítéséhez – írta közleményében a fővárosi önkormányzat.

A főváros mindezt a koronavírus-járvány közepén kívánja megvalósítani, amikor a budapesti turizmus gyakorlatilag nem létezik és a vírus a fővárosban terjed legjobban. A baloldali főpolgármester azon gondolkodik, hogy lassítsa a városi és elővárosi utazások számának növekedését, átalakítsa és újraossza a budapesti közterületeket, közutakat, és bringasztráda útvonalakat jelöljön ki.

Mindeközben a koronavírus szedi áldozatait, a legtöbben a fővárosban betegednek meg. Ennek következménye, hogy a külföldi országok tiltó listára tették Budapestet, mint lehetséges úti célt. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is utalt arra, hogy Budapest turizmusának a zömét a külföldi turisták adják, akiknek hiányában a főváros gazdasági szereplőit segíteni kell.

A fővárosi Fidesz–KDNP frakció három pontos javaslatcsomagot javasolt a főváros vezetésének, mert a budapesti idegenforgalomból élő emberek segítségre szorulnak. Első körben azt javasolták, hogy Budapesten engedjék el a taxisoknak a droszthasználati díjat 2020 második félévére és 2021 első hat hónapjára. A taxisok munkájának megmentésére továbbá azt szeretnék elérni, hogy a gazdasági válsághelyzet miatt idén kapjanak felmentést a tíz éven túli gépjárművük kötelező cseréje alól. Továbbá azt kérik a városvezetéstől, hogy a vendéglátó teraszok közterület-használati díját szintén egy évre engedje el Budapest vezetése. Mint ismert, a kormány szeptemberig országosan elengedte a teraszok utáni közterület-használati díjat a vendéglátósoknak.

A múlt hétfői rendkívüli Fővárosi Közgyűlésen a Fidesz–KDNP frakciója azt javasolta, hogy a fővárosi önkormányzat különítsen el ötvenmilliárd forintot a Budapesten idegenforgalomban dolgozóknak és a taxisoknak a koronavírus-járvány miatt kialakult válság miatt. Karácsony Gergely főpolgármester a Fidesz–KDNP frakció tudomására adta, hogy nincs erre pénze a fővárosnak, majd a baloldali képviselőkkel együtt leszavazták a Fidesz–KDNP mentőcsomag-javaslatát.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője korábban lapunknak elmondta: üzengetések helyett azt javasolják, hogy a főváros ne várjon hónapokat a segítséggel, mert az a feladatuk, hogy segítsenek a fővárosi vállalkozóknak.

– Főleg a szállodaiparban, a vendéglátásban, a kiskereskedelemben dolgozóknak, az idegenvezetőknek és a taxisoknak kellene a segélycsomag, ők azok, akik ebben a helyzetben jelentős bevételkieséssel számolnak – jelentette ki Láng Zsolt.

A Karácsony Gergely vezette főváros a koronavírus-járvány első hulláma idején is azon kísérletezett, hogy miként tudja elvenni az autósávokat és átadni a kerékpárosoknak. Az átgondolatlan intézkedés közfelháborodást és hatalmas dugókat eredményezett a belvárosban, majd Karácsony Gergely úgy döntött, hogy több helyütt a járdára vezeti fel a kerékpársávokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.