Karácsony belezavarodott a patkányirtásos vádakba

A nagyobbik kormánypárt szerint miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál.

2019. 09. 18. 13:00
null
Karácsony Gergely Zuglóban már "bizonyított" Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem a főváros, hanem a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az alperes a patkányirtással kapcsolatos ügyben. A szerződést a mostani bírósági döntés értelmében nem kell felbontani – mondta el lapunknak Tarlós István. Budapest főpolgármestere megjegyezte: az ügyben hatáskörrel a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága rendelkezett, amelynek Karácsony Gergely, Zugló polgármestere is a tagja, aki a most általa bírált cégre, az RNBH Konzorciumra szavazott a korábbi kártevőirtó szolgáltató, a Bábolna Bio Kft. ellenében. Ami a referenciát illeti, a főpolgármester úgy fogalmazott: hazudik Karácsony, ha azt mondja, hogy nem volt referencia. – A miskolci jegyző hivatalosan, írásban küldött referenciaigazolást, amelyet a bizottsági anyaghoz csatoltak, de Karácsony semmit nem olvas el – hangsúlyozta.

A politikus olyan közbeszerzést támad, amit megszavazott
Fotó: Mirkó István

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a Fővárosi Törvényszék ítélete kapcsán közleményt adott ki, amelyben azt írta: a közigazgatási perben a felperes Bábolna Bio Kft. nem a fővárosi önkormányzatot vagy annak határozatát támadta meg keresetével, hanem a KDB jogorvoslati eljárást lezáró döntését. A főpolgármester-helyettes hozzátette: az ítélet az alperesre, tehát a KDB-re vonatkozóan tartalmaz csak kötelezést, a fővárosi önkormányzatnak mint érdekelt félnek teendője ezzel kapcsolatban érdemben nincsen. A közlemény szerint a bírósági döntés nem érinti a megkötött szerződés hatályát, a megkezdett célzott intenzív irtás folytatható. „Tarlós István főpolgármester úr az ügy kapcsán belső vizsgálatot indít, amelynek keretében meg kell hallgatni majd Karácsony Gergelyt is, aki a döntéshozó bizottság tagjaként szavazott a nyertes konzorcium mellett” – zárta levelét Szene­czey Balázs.

Karácsony megint csak saját alkalmatlanságáról állít ki bizonyítványt: egy olyan közbeszerzést támad, amit maga is megszavazott, részt vett a patkányirtással megbízott cég kiválasztásában – reagált a Fidesz arra, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltje a szocialista Trippon Norberttel tartott közös sajtótájékoztatón a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte, egyben kijelentették, hogy őket mint bizottsági tagokat, „nagyon durván becsapták”. A nagyobbik kormánypárt szerint miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál. – Álságosnak tartjuk Karácsony Gergely hirtelen lelkesedését a közbeszerzési bizottság iránt; ez a kampányon kívül csak annyira érdekelte, hogy 84 ülésből 16-ra ment el ebben a ciklusban – olvasható a Fidesz közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.