November óta nincs orvos a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban, erről beszélt a Ripostnak egy férfi, akinek az édesanyja az otthonban méltatlan körülmények között hunyt el.
Karácsonyt hiába kérdezik, a főpolgármester hallgat
Egy, a Pesti úti idősotthonban elhunyt asszony fiának beszámolója után különösen figyelemre méltóak a Péterfy Kórház főigazgatójának szavai.
A férfi újabb, súlyos vádakat is megfogalmazott – írja cikkében az Origo.
Ezekből kiderül, hogy az intézményből a tavalyi önkormányzati választás után kirúgták a főnővért, akit mindenki kedvelt, az ápolókat is lecserélték, az idős emberekkel nem foglalkoztak, nem fürdették őket, nagy részük rühes volt, többen így kerültek kórházba, sőt, volt, hogy külsérelmi nyomok voltak rajtuk – vagyis embertelen viszonyok vannak az idősotthonban.
A Ripostnak sikerült megszólaltatnia a Pesti úti idősotthon egyik halálos áldozatának fiát. Az édesanyját gyászoló Cs. Krisztián több olyan állítást is tett a lapnak, amely tovább rontja a képet a főváros kezelésében lévő intézményről. Elmondása szerint édesanyja 2017-ben költözött be az otthonba, ahol ekkor még minden rendben volt, az önkormányzati választást követően azonban valami nagyon megváltozott, hiszen a korábbi ápolók eltűntek, a népszerű főnővért lecserélték, az orvossal pedig többé nem tudtak beszélni.
A problémák tavaly novemberben kezdődtek: édesanyja elesett, aminek következtében kórházba szállították. Ugyan hamar visszakerült az otthonba, azonban amikor másnap meglátogatta, édesanyja nem ismerte fel őt, a szája széle „el volt ferdülve”, és kábának mutatkozott. Cs. Krisztián először arra gondolt, hogy stroke-ot kapott, így orvost keresve azonnal a nővérszobába rohant. Csakhogy nem volt bent senki, amikor pedig ki szerette volna kérni a zárójelentést, nem adták ki neki.
Anyukája szobatársai arról tájékoztatták Cs. Krisztiánt, hogy az egészségügyi személyzet sem enni, sem inni nem segített neki. Amikor a nővéreknek szóvá tette, hogy nemrég még jól volt, most meg alig van magánál, úgy reagáltak rá, „biztos idegösszeomlást” kapott. Nagy nehezen egy pszichiáterként mutatkozott be.
„Próbált megnyugtatni, hogy csak pihenésre van szüksége az édesanyámnak.” – magyarázta. Orvossal ugyanakkor nem tudott beszélni, annak ellenére, hogy ezt többször is kérte, rendre kitérő válaszokat kapott.
Ez történt a Pesti úton – nézze meg!
Hogyan válhatott a a fővárosi önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősotthon, az ország legnagyobb gócpontjává? – teszi fel a kérdést a Facebookon Farkas Örs, miniszteri biztos. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője közösségi oldalán tett közzé egy összefoglalót Pesti úti idősotthonban, az elmúlt hónapban történtekkel kapcsolatban.
Amikor legközelebb meglátogatta egyre rosszabb állapotba kerülő édesanyját, külsérelmi nyomokat talált rajta. Értelemszerűen a nővérektől megkérdezte, hogy mégis honnan származnak ezek a sérülések, azonban választ nem kapott. „Anyukám jobb keze sebes, véres volt, legalább egy napja meg se mosdatták. A felső fogsora ki volt törve” – ismertette megtörten, milyen állapotok uralkodtak az intézményben, hogyan hanyagolták el édesanyját.
Ezek után Cs. Krisztián kijelentette, hogy el szeretné vinni a Nyírő Gyula Kórházba, erre elmondása szerint megzsarolták azzal, ha egyszer innen kiviszi édesanyját, akkor többé már nem jöhet vissza.
Ennek ellenére (újra) orvost kért annak érdekében, hogy kórházba vitessék az idős nőt. Állítása szerint amíg lehetősége volt látogatni, sosem volt jelen orvos az intézményben, kivéve egy alkalmat, amikor egy ügyeletessel tudott beszélni. Csakhogy az orvos semmit nem tudott az édesanyjáról, azt mondta, ő csak gyógyszereket ír fel.
Február 29-én látták utoljára az édesanyját, hiszen március elején még az influenzajárvány miatt lezárták az intézményt. Ekkor telefonon próbálták tartani a kapcsolatot az idősotthonnal, azonban vagy nem vették fel, vagy nem adtak felvilágosítást édesanyja állapotáról.
Időközben itthon is megjelent a koronavírusjárvány, ami miatt a férfi még inkább féltette édesanyját. Elmondása szerint március 30-án délelőtt telefonon elért egy ápolót, aki azt mondta, jól van az anyukája, hiszen az otthonban nem jelent meg a vírus. Pár órával később, délután négy órakor az édesanyja halálhírével ugyanaz az ápoló hívta fel. Az orvos azt sem tudta megmondani, milyen betegségben halt meg és hová viszik a holttestét. Végül lehetetlen módon neki kellett kiderítenie, hogy az idős nő holttestét Monor mellé szállították el. Mint kiderült, a halotti bizonyítványt a XVII. kerület ügyeletes orvosa állította ki, magyarán aznap sem volt orvos az intézményben. Ezen a napon a mentők öt beteget vittek el koronavírus-fertőzés gyanújával, a férfi szerint édesanyja is abban halt meg.
A halotti bizonyítvány szerint 20 éve érelmeszesedéssel küzdött, és 10 éve demenciában szenvedett, de a férfi szerint ebből semmi nem igaz. A halál okaként agyi infarktust jelöltek meg, azonban boncolás nem volt, koronavírusra tekintettel nem vizsgálták. Ha lett volna az intézményben orvos, talán felismeri korábban a tüneteket – véli a férfi.
Cs. Krisztián szerint édesanyja méltatlan körülmények között halt meg, orvosi ellátás és lelki vigasz nélkül. Arról is beszélt, hogy iszonyatos kosz volt az intézményben. Meglátása szerint a higiénia és az orvos hiánya okozhatta a betegek halálát.
A Ripost természetesen megkérdezte Karácsony Gergelyt az elmondottakról, de válasz nem érkezett. Korábban az Origo és a Magyar Nemzet is többször beszámolt a Pesti úti idősotthonban tapasztalt döbbenetes állapotokról, amelyekből kiderült, hogy mennyire elhanyagolták ott az embereket.
Sásdi Antal, a Péterfy Kórház főigazgatójának korábbi szavai szerint hozzájuk a Pesti úti szociális otthonból beérkező betegek általában elhanyagolt állapotban érkeznek traumás sérüléssel.
A Pesti úti idősotthon lakói közül mindez idáig 34-en haltak meg, és 321-en (295 gondozott, 26 dolgozó) fertőződtek meg a koronavírus-járvány miatt. Ezzel az intézmény továbbra is a legnagyobb gócpont az idősotthonok között.
Az Origo megkereste Karácsony Gergely főpolgármestert és Gyurcsány-párti helyettesét, Gy. Németh Erzsébetet és kérdéseket tettek fel nekik Cs. Krisztián nyilatkozatával kapcsolatban.
A kérdésekre a főpolgármesteri hivatalból válasz eddig nem érkezett...
A teljes cikk elolvasható az origo.hu oldalra kattintva.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsonyék ismét hallgatásba menekülnek
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
A TEK Orbán Viktor védelméről nyilatkozott a szlovákiai merénylet után
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Ilyen egy tipikus Karácsony-féle látszatintézkedés
Itt a Kamuméter újabb epizódja.
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Egy térség sorsát nem is olyan bonyolult megváltoztatni – véli a miniszter.
Orbán Viktor: Ez a választás vérre megy! + videó
Június 9-én mutassuk meg, hogy a magyar emberek békét akarnak! – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Hamarosan már Siófokon is tanulhatnak a Debreceni Egyetem hallgatói
A tervek szerint 2025 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat a hallgatók.