Szerelmi elszólásból született duett

Csaknem egy év után a popelőadó, YA OU és a színésznő-énekesnő, Békefi Viki egy új, latin virtusú, táncra csábító közös dallal tér vissza. A játékos videóklippel együtt debütáló Mennyire legyek még című felvétel éppen olyan vidám, lendületes és őszinte, akárcsak a pár kapcsolata.

Forrás: Magneoton2024. 05. 17. 21:00
duett
Forrás: Magneoton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevés olyan zenészpár van, akiknél a színpadon és a magánéletben is olyan nagy az összhang, mint YA OU és Békefi Viki esetében. A jelenleg esküvőjét szervező házaspár annak idején éppen a színpadon ismerkedett meg a Sztárban sztár leszek! akkori versenyzőiként. Kislányuk, Liza tavalyi érkezését pedig YA OU és Viki egy új szerzeménnyel, a Várnak rám című dallal köszöntötték, amelyet alkotói csend követett, hiszen a szülői lét vette át a főszerepet.

duett
Békefi Viki és YA OU. Fotó: Magneoton

Idén viszont már együtt vonultak stúdióba, hogy szerelmüket megünnepelve készítsék el a Mennyire legyek még című új közös dalukat. – Lényegesen megkönnyíti az őszinteségi faktort az, hogy az életben is egy párt alkotunk, de azért megvannak a nehézségei is. Tekintve, hogy mindketten eléggé maximalisták vagyunk, előfordul, hogy kicsit több ideig tart dűlőre jutni bizonyos kérdésekben. Mondjuk úgy, hogy ha „idegennel” dolgozik az ember, előbb hajlandó kompromisszumokra – mesélte YA OU, miként is zajlanak náluk családon belül az alkotói folyamatok, amelyet Viki is kiegészített saját szemszögén keresztül:  

Pont ebben rejlik a mi kémiánk, hogy nem finomkodunk egymással, ha hatékonyan akarunk dolgozni, de ezt általában a végeredménynél látjuk be, hogy jó döntés volt. Ez főként az alkotási folyamatra igaz. A színpadon való jelenlétünk megkérdőjelezhetetlenül őszinte, és sose élveztünk ennyire még produkciót, mint amikor együtt léphetünk fel akárhol, akármilyen műsorral.

Habár mindkét előadó nagyszerű színészi kvalitásokkal bír, új videóklipjük forgatása során saját valójukat kellett „eljátszaniuk”. A Madách Színházban is társulati tag Viki a kulisszák mögötti viselkedésükről elmondta, ők abszolút úgy működnek otthon is, ahogy a klipben látszik. A Mennyire legyek még tehát YA OU és Viki mindennapjaiba ad egy kis betekintést, amely éppen a tökéletlenségeiktől lesz őszinte. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.