Kásler Miklós: 2020-ra minden tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Forrás: MTI2019. 03. 07. 10:45
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kásler Miklós kiemelte, az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját.

Amikor a program 2013-ban elindult, csak az első évfolyamosok kaptak ingyen tankönyvet, 2018-ban már egymillió volt az érintettek száma – ismertette a miniszter, hozzátéve, az állam akkor több mint 12 milliárd forintot költött tankönyvtámogatásra. Hangsúlyozta, a támogatás célja a családok tehermentesítése, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

Kásler Miklós kitért arra is: tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent – tudatta.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta, ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.