Kétezer rászoruló gyermek beiskolázását támogatnák

Ebben az évben kétezer rászoruló gyermek beiskolázását szeretné támogatni Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójával az Ökumenikus Segélyszervezet.

2020. 08. 24. 21:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A segélyszervezet a koronavírus-járvány miatt idén az eddigiekhez képest további ezer, tehát összesen kétezer nehéz helyzetbe került gyermeket szeretne egyenként tízezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal segíteni. A célkitűzés az, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen, így ők is egyenlő eséllyel kezdhessék meg az idei a tanévet – közölte az MTI-vel hétfőn az Ökumenikus Segélyszervezet.

Mint a közlemény emlékeztet, a segélyakció támogatására a Tesco adománykuponos gyűjtést indított, ennek eredményeként eddig három hét alatt több mint 57 ezer kupont vásároltak az áruházakban, azaz több mint 14,3 millió forint gyűlt össze.

„Az Ökumenikus Segélyszervezet ebben az évben is vállalja, hogy az idei célként kitűzött, kétezer gyermek iskolakezdési támogatásához szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban részt vevő mintegy kétezer diák felzárkózását támogatja egész évben, rendszeres fejlesztő foglalkozásokat szervezve számukra a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez”

– idézi a közlemény Gáncs Kristófot, a segélyszervezet elnökigazgató-helyettesét.

A segélyakciót támogató adománykuponok szeptember 6-ig elérhetők az ország összes Tesco áruházában. A rászoruló iskolások tanévkezdését a 1353-as adományvonalra indított hívással 250 forinttal lehet támogatni, de a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon és a nagyobb postákon kihelyezett perselyeknél is lehet adományozni – áll a közleményben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.