Kilencmilliárdos támogatást kaphatnak az önkormányzatok

Utak, hidak, járdák és intézmények fejlesztésére lehet pályázni július 10-ig.

2020. 06. 05. 13:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilencmilliárd forintos keretösszeggel pályázatot hirdetett a Belügyminisztérium a településeknek önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására – derült ki a Kormány.hu oldalon közzétett tájékoztatóból. A pályázat célja, hogy a bölcsődébe és óvodába járó gyermekek minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak, az egészségügyi alapellátás biztosított legyen, a feltételek javuljanak. Emellett a pályázatban szintén forrást lehet nyerni a közös önkormányzati hivatalok fejlesztésére az igazgatási tevékenység biztosításához. Cél továbbá a rendszeres testmozgás elősegítéséhez szükséges feltételek megteremtése, illetve az önkormányzati tulajdonú belterületi utak, járdák és hidak állapotának javítása.

Egy önkormányzat egy fejlesztési célra adhat be pályázatot a kiírásban foglaltak szerint, a beadási határidő július 10. Ha egy település a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények felújítására pályázik, akkor csak egy intézmény fejlesztésére kérhet támogatást. Egészségügyi célra a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi ellátás vagy a védőnői szolgálat helyszínéül szolgáló épület, illetve a szolgáltatással érintett helyiség/helyiségek fejlesztésére igényelhető központi forrás. Ha valamelyik település sportfejlesztésre pályázik, akkor is egy létesítmény felújítására nyerhet el támogatást.

A kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények felújítására szolgáló keret hárommilliárd forint, egy település e körben legfeljebb 30 millió forintot igényelhet. A sportcélú fejlesztéseknél összesen ötszázmillió forintot osztanak majd ki, itt egy település húszmillió forintot kérhet. Az utak, hidak és járdák felújításánál, karbantartásánál a keretösszeg 5,5 milliárd forint, ebből egy fővárosi kerület hatvanmillió, egy megyei jogú város ötvenmillió, a többi tízezer lélekszámnál nagyobb település negyvenmillió, míg egy ennél kisebb község, város húszmillió forint központi forrást kaphat. A támogatás mértéke 50 és 95 százalék között mozog a választott pályázati céltól és az adóerő-képességtől függően. A pályázati beadványokról legkésőbb október 16-ig születik döntés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.