Koronavírus: csak semmi pánik!

Amennyiben szükséges, Magyarországon is lehetőség van a koronavírus-teszt elvégzésére, ám eddig nem volt olyan eset, amelynél felmerült volna a fertőzésnek akár a gyanúja is.

Magyar Nemzet
2020. 01. 27. 19:50
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs ok pánikra a kínai koronavírusos megbetegedések miatt, egyelőre nincs szó járványról – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére Szlávik János infektológus. A Dél-budai Centrumkórház szakorvosa hangsúlyozta: egyetlen esetet kivéve, amikor egy szülő a saját gyermekét fertőzte meg, minden koronavírus-beteg, illetve annak következtében elhunyt ember a kínai Hopej tartományban él, vagy onnan utazott külföldre még akkor, amikor nem vezettek be ezzel kapcsolatos korlátozásokat. Ilyesmire szerinte ezért más országokban nincs szükség. Ahogyan teljesen felesleges például az is, hogy mindenkit, aki mostanában Ázsiából tér haza, koronavírus-tesztnek vessenek alá. Ez, mint jelezte, a gyakorlatban nem is kiviteleztethető, hiszen több ezer emberről lehet szó, akiket a teszt eredményének kiértékeléséig, ami legalább 24 óra, karanténba kellene helyezni, ami fizikai képtelenség. Ezért sem használják a torokváladék-tesztet még Kínában sem, helyette hőkamerákkal figyelik az utazókat. Mint mondta, természetesen amennyiben szükséges, Magyarországon is lehetőség van a koronavírus-teszt elvégzésére, ám eddig nem volt olyan eset, amelynél felmerült volna a fertőzésnek akár a gyanúja is.

Szlávik János hangsúlyozta: jelenleg semmi értelme félni, még kevésbé pánikba esni a kínai esetek miatt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) érdeklődésünkre megerősítette: ismereteik szerint a Kínából kiinduló koronavírusnak nincs magyar érintettje. Sem Magyarországon, sem külföldön nem tudunk magyar betegről, és olyan külföldiről sem, aki úgy tartózkodik Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült. Ha a vírus Magyarországon is megjelenne, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni.

A KKM – a pekingi külképviseleten keresztül – folyamatos kapcsolatban van a kínai külügyminisztériummal, valamint Hopej tartomány és Vuhan város külügyi irodájával is, emellett szintén szorosan nyomon követi a világszerte – főleg Európában – bevezetett biztonsági intézkedéseket is. Magyarország egyelőre nem tartja indokoltnak, hogy repülőtéri intézkedéseket vezessen be, de szükség – és az egészségügyi hatóságok ajánlása – esetén ez sem zárható ki – közölték.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.