„Amint azt bizonyára halljátok, a rendőrség az ezredik felszólításra sem gondolja, hogy a kinti megafonos kántálás és sziréna nem lehetetleníti el az eseményt, és nem teljesítik korábbi ígéretüket, hogy leállítják a rendbontókat” – írták közösségi oldalukon a mesematiné szervezői. „Így még annyira sem tudjuk biztosítani a nyugodt mesehallgatást, mint hittük, az élőt nem lőjük ki, de lehet, hogy a gyerekeket inkább le kéne kapcsolni róla” – kérték a szülőket a szervezők, miközben Szalay Kriszta színművész a könyvből olvasott fel részleteket.
A Budaházy testvérek által szervezett demonstráción több tucat tüntető szirénával és hangosbemondóval tiltakozott a homoszexuális tartalmú mesefelolvasás ellen. Az elmúlt napok tiltakozására reagálva a szervezők úgy döntöttek: csak online, gyermekek nélkül tartják meg a mesematinét. Őrsi Gergely, a II. kerület baloldali polgármestere pedig visszalépett az érzékenyítő könyvből való felolvasástól. Őrsi azzal indokolta távolmaradását, hogy a politika nem szólhat bele a mesék tartalmába, a műveket az alkotók hozzák létre az olvasóiknak.

Budaházy Edda a tüntetés előtt lapunknak azt mondta: azért kell továbbra is tüntetni, mert ugyanolyan aljasság és gyermekveszélyeztetés, ha online tartják meg a felolvasást.
– Elvárjuk, hogy ne csak mi tiltakozzunk, hanem az általuk hivatkozott egyéb társadalmi kisebbségek is. Például a cigányokat, fogyatékkal élőket képviselő szervezetek is utasítsák vissza azt, hogy mögéjük bújnak – utalt Budaházy Edda arra, hogy a napokban többen azzal érveltek a könyv létjogosultsága mellett, mert az etnikai kisebbség és a fogyatékosok elfogadására is tanítja a gyermekeket.
– A cigányságnak sincs szüksége az ilyen LMBTQP-mesékre – jelentette ki Budaházy Edda, majd hozzátette: egyértelmű minden normális ember számára, hogy az ő rendezvényük veszélyezteti a gyermekek egészséges lelki fejlődését, nem az ő tiltakozó fellépésünk, mint ahogy az egyik szervezőjük állítja. Budaházy Edda visszautasítja továbbá, hogy testvérét ordas eszméket valló bűnözőnek nevezzék.