Láng Zsolt letiltás helyett járatsűrítést szeretne

A hét elején a főpolgármester és csapata azzal az ötlettel állt elő, hogy a járványügyi helyzet miatt letiltják a nyugdíjasokat a közösségi közlekedésről. Láng Zsolt szerint van más megoldás is.

Kerékgyártó György
2020. 10. 30. 19:32
null
Láng Zsolt Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főváros vezetése is tudja, a koronavírus-fertőzésben leginkább veszélyeztetett korcsoport, a nyugdíjasok védelme különösen fontos, és hogy ennek legfőbb eszköze a megelőzés. A hét elején azonban olyan tervezettel állt elő Karácsony Gergely és Szabó Tímea, ami önmaga karikatúrájává változtatta ezt a lázas segíteni akarást. A közösségi közlekedés használatára olyan feltételrendszert dolgoztak ki, amelynek a nyugdíjasok nem tudnának megfelelni, magyarán ők kirekednének a buszon, villamoson való utazásból.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője egy rövid videóüzenetben összefoglalta, mi lenne jobb megoldás: a járatsűrítés. Így ugyanis egy-egy járatra kevesebb utas jutna, akik nagyobb védettséget élveznének.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.