Magyar szavazatokra is számítanak román politikusok az EP-választásokon

Magyar szavazatokra is számítanak román politikusok az európai parlamenti (EP-) választásokon, a romániai magyar választók 10-15 százaléka hajlamos román pártra szavazni informális adatok szerint – mondta Rostás-Péter István Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna tudósítójának szerdán.

Forrás: MTI2019. 04. 10. 19:53
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő szerint az EP-választások előtti kampányüzenetek súlypontja nem az erdélyi magyarság kérdése lesz, ugyanakkor egyes pártvezetők úgy vélik, hogy egyfajta nacionalista diskurzussal el lehet hódítani azt a létező szavazótábort, amelyet hajdan a Nagy-Románia Párt (PRM) magáénak tudott.

Közölte: a várhatóan nacionalista felhangokkal telített kampány nem feltétlenül a magyar közösség ellen szól majd, hanem a román identitás megerősítését célozza. Ennek fényében valószínűsíthető, hogy „a büszkén Európában románként” szlogen nagy hangsúlyt kap az április 26-án kezdődő EP-kampányban – tette hozzá.

Az EP-választásokon egyedüli romániai magyar pártként induló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számításait az átszavazók aránya csak akkor tudja megbolygatni, ha kiderül, hogy ezzel egy második, esetleg harmadik EP-mandátumot veszítenek el – mondta Rostás-Péter István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.