Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára közölte: a szóban forgó megállapodás értelmében az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala regionális irodát nyitna Budapesten, ami lehetőséget jelent Magyarországnak, hogy megerősítse elkötelezettségét a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Emellett az iroda létrehozása jelentősen hozzájárul Magyarország nemzetközi láthatóságának növeléséhez – tette hozzá.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.