Időközi polgármester-választást tartanak a Tolna megyei Gyulajon, ahol október 13-án szavazategyenlőség miatt nem sikerült polgármestert választani.
Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Időközi polgármester-választást tartanak a Tolna megyei Gyulajon, ahol október 13-án szavazategyenlőség miatt nem sikerült polgármestert választani.
Horváthné Tóth Valéria, a helyi választási iroda (hvi) az MTI-nek elmondta: a helyi választási bizottságnál nem kezdeményeztek jogorvoslatot, így a választás eredménye jogerős.
A dombóvári járásban fekvő településen három független polgármesterjelölt indult a választáson, Selmeci László és Horváth Lajos egyaránt 188, Fogari Attila 10 szavazatot kapott, így a polgármester-választás eredménytelen lett. A falu 650 választásra jogosult lakója közül 389-en szavaztak, a négytagú képviselő-testület megválasztása eredményes volt.
Az időközi választást 120 napon belül kell megtartani, addig a korábbi faluvezető, Selmeci László ügyvivő polgármesterként dolgozik – mondta a hvi vezetője.
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Hazug a Bezzeg Románia! szlogen
Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek
Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel
Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén
Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó
Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről
Meghalt a legendás magyar származású edző
„Nem lenne helyes” – Dárdai Pál az utolsó berlini meccse előtt
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Nem azért, amit a baloldali politikus állít.
Döntött a minisztérium.
Papp Dániel emlékeztetett: sokszor hívják az ellenzéki politikusokat, ám ők nem akarnak a közmédiában szerepelni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.