– Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentek be – kezdte Orbán Viktor a vasárnapi évértékelőjének legjobban várt, a Magyar Nemzet által is beharangozott részét. Kiderült, bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, a közös élet kezdéséhez 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első gyermek érkezésekor három évre felfüggesztik, a második gyermek érkezésekor újból három évre felfüggesztik, és a tőketartozás harmadát nem kell visszafizetni. Ha harmadik gyerek is születik, akkor a kölcsön további részét elengedik.
A program második pontjaként kibővítik a csok kedvezményes hitelét. A jövőben a két- és többgyermekes családok a 10, illetve 15 millió forintos hitelt használt lakások vásárlására is felhasználhatják. Új elem a családtámogatásban, hogy eddig a kormány a harmadik és minden további gyermek születése esetén egymillió forintot vállalt át a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. Most ezt bővítik ki: már a második gyermek születésekor egymillió forintot, a harmadik gyermeknél négymillió forintot, minden további gyerek születésekor újabb egy-egymillió forintot vállal át az állam.

Fotó: Havran Zoltán
A miniszterelnök negyedik elemként bejelentette, hogy azok az asszonyok, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól. Orbán Viktor szólt a nagycsaládosok autóvásárlási programjáról is. – Családi, azaz legalább hétszemélyes új autó vásárlását támogatja majd a kormány – jegyezte meg, hozzátéve: a vásárláshoz 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az állam. A miniszterelnök részletesen ismertette a teljes bölcsődei ellátást célzó kormányzati programot.
– Azért, hogy elegendő bölcsődénk legyen, 3 év alatt 21 ezer új férőhelyet létesít a kormány – mondta a kormányfő. A családvédelmi akcióterv hetedik pontja, hogy bevezetik a nagyszülői gyedet. A jövőben, ha a szülők így döntenek, a nagyszülők is gyeden maradhatnak helyettük. Szerinte az intézkedéscsomagra a magyarok a nemzeti konzultációban mondtak igent, ez a válaszuk a demográfiai problémákra, nem pedig a bevándorlás.