Pikó bosszúból vette el a józsefvárosiak parkolási kedvezményét

A felelősségvállalás helyett ragaszkodnak hibás döntésükhöz, kiforgatták a bíróság döntését és elvették a kerületiek parkolási kedvezményét – írta Pikó Andrásnak címzett nyílt levelében Sára Botond, fővárosi kormánymegbízott arra reagálva, hogy – mint fogalmazott – Józsefváros polgármestere lejárató kampányt indított ellene, mindössze azért, mert munkaköri kötelezettségeinek eleget tett és törvényességi felhívást küldött a józsefvárosi önkormányzatnak. Mint ismert: a fővárosi kormánymegbízott korábban Józsefváros polgármestere volt, ez a személyi ellentét állhat Pikó András politikai bosszúja mögött. A helyi Fidesz rendkívüli képviselő-testületi ülés elrendelését kezdeményezte, ennek hatására az önkormányzat visszaadta a kedvezményeket.

2021. 06. 17. 18:08
null
Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ön és a baloldali városvezetés az elmúlt napokban nyílt politikai bosszúhadjáratot indított, melynek egyedüli kárvallottjai a józsefvárosiak. A jelek szerint önök úgy gondolják, hogy a politikai játszmák előbbre valók, mint a kerületieknek járó kedvezményes parkolás” – írta Pikó Andrásnak címzett nyílt levelében Sára Botond, fővárosi kormánymegbízott. Hozzátette: Pikó a járvány kellős közepén, válság idején egy személyben hozott egy olyan döntést, amivel sok józsefvárosit több tízezres pluszteher megfizetésére kötelezett.

„Ön úgy vélte, hogy a parkolási kedvezmények csökkentésének éppen válság idején van itt az ideje. Döntése nemcsak elvtelen, hanem jogszabályellenes is volt, hiszen a kormány éppen a lakosság terhei növelésének megakadályozása érdekében olyan rendeletet hozott, amivel megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy veszélyhelyzet idején adókat, díjakat emeljenek, vagy azok alkalmazását bővítsék. Ön mégis ezt tette.

Érthetetlen, hogy amikor a józsefvárosiaknak segítségre volt szükségük, ön miért sújtotta őket mégis újabb sarccal” – szegezte Pikónak a kormánymegbízott, aki kitért arra, hogy a Kormányhivatal feladata, hogy az önkormányzatok döntéseit vizsgálja, és törvénytelen eljárás esetén felszólítsa őket hibájuk javítására. Ezt megtették ez esetben is, Pikóék mégis ragaszkodtak jogszabályellenes döntésükhöz. Egy olyan fővárosi jogszabályra hivatkoztak, ami szintén jogszabályellenes volt, és amit azóta a Fővárosi Önkormányzat hatályon kívül helyezett a Kormányhivatal felszólítására. Hasonlóan járt el saját jogszabályellenes parkolási rendelet-módosítása kapcsán egyébként további három baloldali vezetésű kerületi önkormányzat a fővárosban.

„Mindannyian belátták, hogy hibáztak, visszavonták jogszabályellenes döntésüket, és nem kezdtek értelmetlen politikai csatározásba lakosaik rovására. Nem úgy, mint önök. Ezért kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni a józsefvárosiak védelme érdekében. A Kúria az ügyben azonnali jogvédelemről döntött, a kerületiek mellé állt és megtiltotta a díjemelést előidéző rendelkezés alkalmazását.

A józsefvárosiak legnagyobb felháborodására önöknek ez sem volt elég. A felelősségvállalás helyett ragaszkodnak hibás döntésükhöz, kiforgatták a bíróság döntését és elvették a kerületiek parkolási kedvezményét”

– sorolta levelében Sára Botond, aki feltette a kérdést: ha Pikót valóban érdekli a józsefvárosiak kedvezményes parkolása, miért nem hozott nekik kedvező döntést? Miért azt a megoldást választotta a bíróság végső döntéséig, hogy elvonta az összes kerületi lakos kedvezményes parkolását ahelyett, hogy visszaállította volna az eredeti kedvezményes rendszert?

„Egészen a tegnapelőtti napig egy személyben is dönthetett volna bármilyen kedvezmény biztosításáról. De ha már ezt nem tette meg, hívja össze a józsefvárosi Fidesz javaslata szerint péntekre a képviselő-testületi ülést, haladéktalanul vonja vissza a díjfizetésről szóló döntését és biztosítsa újra a korábbi parkolási kedvezményeket!” – szólította fel a józsefvárosi polgármestert Sára Botond.

A Kormányhivatal beadványának és a Kúria döntésének is az a célja, hogy a józsefvárosiak visszakapják a korábbi parkolási kedvezményeket.

Az ügy előzménye, hogy a kormány 2021 végéig megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy adókat és díjakat emeljenek vagy a fizetésre kötelezettek körét kiterjesszék. Ennek ellenére Józsefvárosban Pikó András polgármester olyan rendeletet hozott, amely nem lakosonként, hanem csak lakásonként biztosítana parkolási kedvezményt a helyieknek.

A Kormányhivatal felszólította az önkormányzatot a jogszabályellenes döntés visszavonására, de mivel ez nem történt meg, bírósághoz fordult. A Kúria a végső döntéséig azonnali jogvédelmet rendelt el. A baloldali városvezetés ahelyett, hogy elismerné hibáját, kiforgatja a bíróság döntését, és elvette a lakosok minden parkolási kedvezményét.

A kormányhivatal négy budapesti, baloldali vezetésű önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat ellen indított korábban törvényességi eljárást, amiért azok jogtalanul módosították parkolási rendeletüket, és ez hátrányosan érintette volna a lakosságot.

Közülük csak Pikó András józsefvárosi polgármester nem vonta vissza a rendeletet, pedig a józsefvárosi önkormányzatnak lehetősége van, arra, hogy az összes parkolási kedvezményt visszaállítsa. Pikó András ehelyett megsemmisítette a teljes parkolási kedvezményekről szóló határozatot, és az egészet Sára Botond nyakába kívánja varrni.

A baloldali polgármester azt kívánja elhitetni a lakosokkal, hogy a korábbi polgármester miatt vesztették el a parkolási kedvezményeiket. Az igazság ezzel szemben az, hogy Pikó András volt, aki új parkolási rendelet kíván kidolgozni, amelynek egyértelműen az autós lakosok lennének az elszenvedői. Ugyanis egy parkolással kapcsolatos kérdőívben már az első autóra járó parkolási kedvezmények csökkentésén gondolkodtak.

Meghátrált az önkormányzat

A józsefvárosi Fidesz közleményében kitért arra, hogy rendkívüli képviselő-testületi ülést kezdeményeznek, és előterjesztést nyújtottak be, melynek lényege, hogy haladéktalanul állítsák vissza az évek óta jól működő lakossági parkolási kedvezményt. Ám erre a vitára nem kerül sor, mert a kormánypártnak sikerült meghátrálásra kényszerítenünk a baloldalt és visszaszerezni a józsefvárosiak parkolási kedvezményét.

„A városvezetés nem hívja össze a képviselő-testületi ülést, nem mernek egy nyílt vitát vállalni ebben a jogszabályellenes és elvtelen ügyben, de mára visszakoztak. Hibájukat és a józsefvárosiak elleni aljas bosszúkísérletüket továbbra sem hajlandóak elismerni, továbbra is félrebeszélnek és hazudoznak az ügyben, de a legfontosabb akkor is az, hogy a józsefvárosiaknak nem kell többet fizetniük a parkolásért a bíróság döntéséig sem” – írta közösségi oldalán Sára Botond.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.