Biztosra ment az a betörő, aki tudta, hogy a munkásszállón, a közös folyosó egyik szobájának lakója nem fogja észrevenni a lopást, mert két hónapja meghalt. A Magyar Nemzet információi szerint azt viszont nem tudta, hogy a haláleset után a hagyatéki eljárás miatt leltárt készítettek a szobában talált tárgyakról, amelyben a következő hagyatéki tárgyaláskor komoly hiány mutatkozott. A tettest a héten már el is ítélheti a bíróság a gyorsított eljárásban.

Pataky Attila kiakadt Azahriahra, súlyos figyelmeztetést küldött neki
„Öcsi, milyen diktatúra van ott, ahol megtöltesz három stadiont, mocskolódhatsz, a drogba és a halálba taszíthatod a fiatalokat?” – kérdezte az Edda vezetője.