Szabadulna a fegyházból a bőnyi rendőrgyilkos

Továbbra sem ismeri el Győrkös István, hogy ő lőtte volna le Kalasnyikov gépkarabéllyal a házkutatásra érkező Pálvölgyi Péter őrnagyot. Állítja: a főtiszttel baráti tűz végzett, azaz saját kollégái lőtték le.

2021. 07. 31. 21:17
Győrkös István
Az idős hungarista sosem tagadta, hogy Szálasi Ferencet tekinti példaképének, azt azonban igen, hogy ő lőtte volna agyon 2016-ban Pálvölgyi Péter őrnagyot Fotó: MTI/Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ügyvédje szerint bár nem törte meg az életfogytiglani ítélet Győrkös Istvánt, ám már nagyon szabadulna a fegyházból, ahol még húsz évet kell ülnie az idén 81 éves szélsőjobboldali rendőrgyilkosnak. A Magyar Nemzeti Arcvonal szélsőjobboldali nézeteket lelkesen hirdető egykori alapítója minden létező jogi lehetőséget ki akar meríteni, ami hazánkban a rendelkezésére áll, és ha itt nem jár sikerrel, a strasbourgi bíróság elé viszi az ügyét, írja a Blikk.

– Arról, hogy milyen jogi lépéseket tervezünk, nem szeretnék egyelőre részleteket elárulni. Azt azonban elmondhatom, hogy védencem úgy mentálisan, mint fizikálisan teljesen jól van, nem törte meg a börtön, tartja magát. Ez olyannyira igaz, hogy még egy könyvet is írt, amelyet már ki is adtak. Ebben önmagáról és a perről is hosszan írt – árulta el a bulvárlap érdeklődésére Győrkös István ügyvédje, dr. Takács Zoltán.

Az idős hungarista sosem tagadta, hogy Szálasi Ferenc hungarista nemzetvezetőt tekinti példaképének, azt azonban igen, hogy ő lőtte volna agyon 2016-ban Pálvölgyi Péter őrnagyot
Fotó: MTI/Varga György

A jogerős ítélet szerint id. Győrkös István 2016. október 26-án illegálisan tartott – Kalasnyikov – AMD típusú gépkarabéllyal agyonlőtte a bőnyi családi házába házkutatásra érkező 46 éves főnyomozót, Pálvölgyi Péter őrnagyot. A vádlottnál lévő fegyvert észlelő, a lövések elől kitérni próbáló, a gépkarabély csőtorkolatához közel lévő főtisztre Győrkös három lövésből álló sorozatot adott le, amelyek közül az egyik Pálvölgyit a fején találta el.

Az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék 2019. június 21-én Győrköst hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját huszonöt évben állapította meg. A Győri Fellebbviteli Főügyészség fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a több ember életét veszélyeztetve minősítő körülmény megállapítását és a vádlott büntetésének súlyosítását indítványozta, ám az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet 2019 decemberében jogerőre emelte.

Az indoklás szerint a szakértői vélemények alapján bizonyossággal kimondható, hogy a vádlott által a bűncselekmény elkövetésekor használt AMD 65 típusú gépkarabélyból származik az a lövedék, amely a sértett halálát okozta. A bíróság a per során elrendelte a vádlott pszichológiai és ­pszichiátriai vizsgálatát. Megállapították, hogy a férfi beszámítható, nem mutatható ki nála semmiféle kóros elmeállapot, semmi nem gátolja cselekedetei súlyának megítélésében. Ítéletében a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott idős korát és büntetlen előéletét, súlyosbítóként a fegyverrel való elkövetést, amelynek során a sértettnek esélye sem volt a menekülésre, túlélésre.

Felszámolt szélsőjobbos szervezet

Még 2016 decemberére, a rendőrgyilkosság után a hatóságok felszámolták a szélsőjobboldali, félkatonai szervezetet. Akkor ugyanis nemcsak a jászberényi alcsoportját számolták fel a Magyar Nemzeti Arcvonalnak (MNA), hanem gyakorlatilag a teljes hungarista szervezetet. A jászberényi alcsoport felszámolása nagyobb publicitást kapott, mint a többi alcsoporté, ám mára nincs működőképes, szervezett militáris alakulata az MNA-nak – írta a Magyar Idők 2016 decemberében. A szervezetnek mind a tizenkilenc aktív tagját, akik a belső, szervezett magot jelentették, meggyanúsították, többségüket fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve közösség tagja elleni erőszak előkészületével is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.