Szakértő: A német rendvédelem felelős a kitoloncolások kudarcáért

A német rendvédelem hiányos és könnyen kijátszható, a hatóságok ezért szinte csak azokat tudják kitoloncolni, akik maguk is haza akar térni – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 szombat esti műsorában.

Forrás: MTI2019. 03. 02. 21:39
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német rendvédelembe – mint fogalmazott – olyanok is beépültek, akik idő előtt kiszivárogtatják a menedékkérelmek elutasítását, az érintettek így el tudnak tűnni a hatóságok elől.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az Iszlám Állam Európából származó egykori harcosai jogvédő szervezetek segítségével visszatérnek, fellépni pedig senki nem akar ellenük – tette hozzá. Horváth József az állampolgárság azonnali megvonását sürgette a terrorszervezet tagjaitól akkor is, ha ártatlannak vallják magukat.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten az Iszlám Állam még mindig népszerű, több ezer katonájuk újra szabadon mozog, a nyugati nagyhatalmak pedig még mindig nem döntöttek a térség jövőjéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.