Számos buktatója van az új uniós migrációs csomagnak

Számos buktatója van az új uniós migrációs csomagnak – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója.

Forrás: MTI2020. 09. 28. 11:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő szerint a csomag fontos elemének szánt, kitoloncolásról szóló résznek több csapdája is van. Az új csomagban a tagállamok vállalják, hogy egy illegális bevándorló kitoloncolását és a fogadó országba történő visszautaztatását néhány hónap alatt megszervezik – mondta, rámutatva: nem tudni, ezalatt a kitoloncolásra várókat el lehet-e majd táborokban helyezni, vagy döntő részük eltűnik, mint Nyugat-Európában.

Hangsúlyozta: egyelőre az is kétséges, hogy a papírok nélküli bevándorlókat az állítólagos származási országaik visszafogadják-e majd.

A tervezetben szerepel egy olyan megoldás is, miszerint ha az unió bármely tagországa válsághelyzetet hirdet a migráció miatt, akkor a területére érkező illegális bevándorlókat egyfajta arányszámítás szerint szét kell osztani a tagországok között – közölte Horváth József.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.