A „Tanítsunk Magyarországért” egyetemi mentorprogram hétfői debreceni megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a felkészítési kurzusra jelentkező mintegy háromszáz hallgató előtt a program indítását indokolva két tapasztalatot említett.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.